Belföld

Párttá alakult az Együtt 2014

A szervezetet három társelnök vezeti, Bajnai Gordon volt miniszterelnök a választási és kormányzati felkészülést irányítja majd.

A pártot harmincan alapították, teljes neve: Együtt 2014 Választói Szövetség Párt.

Társelnökei a három alapító egyesületet képviselő politikusok: Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője. A szövetségi elnökségnek tagja lesz Jávor Benedek és Szabó Tímea, a PM két társelnöke is.

Bajnai Gordon volt miniszterelnök a szövetségi elnökség hatodik tagjaként a kormányzati és választási felkészülést irányítja majd.

Az Együtt 2014 alapítói közül tíz-tíz a Millát, a Szolidaritást és a Haza és Haladást képviseli. Köztük van Balázs Péter, a Bajnai-kormány külügyminisztere, Felcsuti Péter, a bankszövetség egykori vezetője, Simó György, a Magyar Telekom korábbi vezérigazgató-helyettese, Gulyás József volt SZDSZ-es képviselő és Szelényi Zsuzsa, aki a rendszerváltás utáni első ciklusban a Fidesz parlamenti képviselője volt.

Bajnai Gordon a párttá alakulás alkalmából tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a régi pártoktól nem várható a korszakváltás, ehhez új erőre van szükség. A PM-mel kötött szövetségüket úgy értékelte: ez az első igazi lépése az ellenzéki összefogásnak, mivel deklarálták, hogy együtt indulnak a jövő évi parlamenti választáson, közösen állítanak jelölteket, így miniszterelnök-jelöltet is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik