Belföld

Újravágja kampányfilmjét az MSZP

torok-zsolt(210x140)(1).jpg (török zsolt)
torok-zsolt(210x140)(1).jpg (török zsolt)

A szocialisták szóvivője azt szerdán még nem tudta megmondani, ez pontosan mely jeleneteket érinti és mikorra lesz meg

Az MSZP vasárnap tette közzé Magyarország ma című, húszperces, az internetes videomegosztókon látható kisfilmjét, amely a párt véleményét tükrözően mutatja be az ország állapotát. Ezután több médium is tiltakozott, amiért a szocialisták engedély nélkül használták fel az általuk készített felvételeket.

Puskás Ferencné, az egykori világhírű magyar labdarúgó özvegye tiltakozását fejezte ki Puskás Ferenc nevének kampánycélú felhasználása ellen, és Vásárhelyi Gábor, Bartók Béla szerzői jogainak magyarországi örököse is kifogásolta, hogy a kampányfilmben felhasználták Bartók Béla nevét és fényképét. A Terrorelhárítási Központ szintén jelezte, hogy az MSZP nem kért engedélyt felvételeik felhasználására.

Török Zsolt azt mondta: újravágják a filmet, de jelezte, ehhez idő kell, és még nem tudja megmondani, mikor végeznek vele. Az sem dőlt el, hogy mely jeleneteket vágják újra. A párt szóvivője reagált Kocsis Máté szavaira is. A Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, az MSZP kampánya megbukott, és bebizonyosodott, hogy a magyar emberek nem kérnek a szocialisták gyűlöletkampányából.

Török Zsolt úgy fogalmazott: a kormánypárti politikusnak szövegértési nehézségei vannak, gyűlöletkampányt ugyanis nem az MSZP, hanem a Fidesz folytat például Bajnai Gordonnal és Gyurcsány Ferenccel szemben. Hozzátette: filmjüket tényekre alapozták, egyebek mellett arra, hogy 500 ezren kivándoroltak az országból, hogy tavaly 1,7 százalékkal csökkent a GDP, hogy négymilliónyian a létminimum, másfél millióan pedig mélyszegénységben élnek, illetve arra, hogy a fideszes Zsiga Marcell havi 1,7 milliós jövedelmet vesz fel, mégis arról beszél, hogy 47 ezer forintból is meg lehet élni.

Kocsis Mátét arra szólította fel, ha valótlanságot lát a filmben, konkrétan nevezze meg. A kampányfilm miatti tiltakozásokról Török Zsolt azt mondta: szerinte a jobboldal tisztességtelenül felhasználja Puskás Ferenc özvegyét, az a közlemény ugyanis, amelyet megjelentetett, nem rá vall. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a szocialista kormány segítette az özvegyet a labdarúgó halála után.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta: nem tud arról, hogy az MSZP elnökségi tagjai közül bárki kritizálta volna az alkotást. Ugyanakkor – folytatta – természetes, hogy a szembesítő kampány után az MSZP elsősorban saját elképzeléseinek, programjának bemutatásával folytatja majd a korteskedést.

Előzőleg Molnár Zsolt, az MSZP budapesti kampányfőnőke lapunknak azt mondta, a szocialisták nem hajlandóak változtatni a filmen, mert az összes jogszabályt betartották, nem sértették meg sem a szakma szabályait, sem a szerzői jogokat, csak egyetlen apró hibát követtek el: néhol nem egészen pontos a hivatkozás, amit természetesen korrigálni fognak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik