Belföld

Dokumentumfilm a zöld SZTE-ről

Múltunk és jövőnk – a víz című dokumentumfilm-sorozat részeként mintegy 8-10 percben mutatják be áprilisban a Magyar Televízióban a Szegedi Tudományegyetem zöld törekvéseit.

A Szegedi Tudományegyetem zöld törekvéseit Majó Zoltán és Erdélyi Evelyn január végén egy sajtótájékoztató keretében mutatta be, ahol az egyetem gazdasági és műszaki főigazgatója ismertette az elmúlt időszak főbb környezettudatos és energiahatékony beruházásait, azok jelenlegi és jövőbeni megtakarításait, környezeti terhelést csökkentő hatásait. Ezt követően a József Attila Tanulmányi és Információs Központ igazgatója bemutatta az egyetem kiemelkedő eredményeit az Indonéziai Egyetem által meghirdetett úgynevezett „UI Green Metric Ranking of World Universities 2012” felmérésben.

A sajtótájékoztató után egy dokumentumfilmet forgató stáb érkezett a TIK-be. A látogatás célja az egyetem környezeti terhelését csökkentő beruházások – kiemelten a szürkevíz hasznosítást lehetővé tevő rendszer – megismerése volt.

A stáb forgatott az SZTE TIK Átriumában, a JATE kistermében és a szürkevizet hasznosító gépészeti helyiségeiben, illetve felvételeket készített többek közt a mérnöki kar geotermikus energiát hasznosító hőszivattyúiról és napelemeiről. A felvett jeleneteket a Múltunk és jövőnk – a víz című oktatási célú dokumentumfilm-sorozat részeként lehet majd megtekinteni, előreláthatólag április 22-én a Magyar Televízióban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik