Belföld

Együttműködnének a sajtóval a szegedi bíróságok

Jövő hét szerdán a médiával aláírnák azt az együttműködési megállapodást, amelyet a Szegedi Ítélőtáblán dolgoztak ki az igazságszolgáltatás átláthatóságának érdekében.

A megállapodás tervezetet több szerkesztőségnek megküldték és a reakciókból úgy tűnik, hogy nincs akadálya annak, hogy a felek aláírják azt a megállapodást jövő hét szerdén, amely a Szegedi Ítélőtábla és Törvényszék valamint a média együttműködését rögzíti. A szerződés aláírásán részt vesz dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke is – értesítették a Szeged24-et az táblabíróságon.  A taláros testület elnöke, Dr. Harangozó Attila azt is kérte: azok a szerkesztőségek, amelyek csatlakoznának a megállapodáshoz, azok hétfőig ezt jelezzék, vagy vegyenek részt a rendezvényen.

A Szeged24-hez is eljutatott tervezet szerint az együttműködés alapvető célja, hogy a felek az igazságszolgáltatás átláthatóságának érdekében, a törvényes keretek között teljes körűen biztosítsák a nyilvánosság gyors és pontos tájékoztatását. Emelett garantálják a bírósági tárgyalások és a nyilvános ülések rendjének és méltóságának a megőrzését, illetve a bíróságok biztonságos, külső befolyástól mentes működését.

A dokumentum szerint a leendő együttműködők kiemelkedően fontosnak tartják az igazságszolgáltatás és a nyilvánosság – a médiaszolgáltatók segítségével fenntartott – kapcsolatát. Emellett elősegítik a társadalmi ellenőrizhetőséget is. A tárgyalások nyilvános rendjének részletes feltételeit is rögzíti a tervezet, azaz azt, hogy mit biztosít a bíróság, és milyen jogszabályi feltételeknek kell megfelelniük a sajtó képviselőinek.

A tervezet hagsúlyozza, hogy a megállapodás önkéntességen alapul. Rögzíti azt is, hogy a felek az együttműködés tapasztalatait minden év végéig, legkésőbb a tárgyév december 31. napjáig értékelik, melynek során áttekintik az együttműködési megállapodásban foglaltak teljesülését, a változás szükségességét, a továbbfejlesztés lehetőségeit. Az első felülvizsgálat esedékes időpontja 2013. december 15-e lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik