Ismét gigászok háborúja bontakozik szerény portálunkon, amit újfent Deutsch Tamásnak köszönhetünk.
Biztos tetszenek emlékezni, hogy egy éve az akkor még nem kvázi minden miniszter főnökeként fungáló, csupán frakciót vezető Lázár János szólt be nálunk keményen a Leghíresebb Magyar Twitteristának, aki persze vissza is üzent azon nyomban.
Tegnap Deutsch-interjút közöltünk, melyben alanyunk nekiment a legnagyobb magyar napilapnak; konkrétan leszedte a Népszabadságról a keresztvizet, már ha valaha is volt rajta ilyen egyáltalán. Ha valaki nem ismerné az előzményeket: a lap a minap kikérte Deutsch „A magyar médiatörvény Európában” című szakdolgozatát az ELTE-ről, de elutasították, mondván, az újságíró „nem kutatási célból” kíván betekinteni a dokumentumba.
Érti a dörgést (Fotó: Kummer János)
Mi az interjúnkban azt kérdeztük Deutsch Tamástól, otthon megvan-e még ez a szakdoga.
„Természetesen. Pedig, egyik politikustársamhoz hasonlóan, az elmúlt években én is sokszor költöztem… – felelte gyurcsányozó alanyunk. – Sajnálom, hogy a Népszabadság tőlem nem kérte a szakdolgozatom, az ELTE-től pedig szándékosan úgy kérte, hogy az egyetem ne adhassa oda. Persze, értem én a dörgést, csak így lehetett azt a címet adni a cikküknek, hogy ‘Nem adják ki Deutsch Tamás szakdolgozatát’.”
Csapás csapásra
És itt értünk el a mához. Napilapos kollégánk, a népszabis Hargitai Miklós az alábbi üzenetet juttatta el szerkesztőségünkhöz.
Egy rövid megjegyzéssel szeretném kiegészíteni a cikkben leírtakat.
Deutsch Tamás az interjúban azt mondja: „Sajnálom, hogy a Népszabadság tőlem nem kérte a szakdolgozatom, az ELTE-től pedig szándékosan úgy kérte, hogy az egyetem ne adhassa oda.”
Kb. másfél hétig küzdöttünk az ELTE-vel a szakdolgozatért. Az összes létező bürokratikus szabályukat betartottuk, bár egyszerűen meg is mutathatták volna a könyvtárban a szakdolgozatot – ehelyett írásban kérelmeztük, megindokoltuk, kivártuk a határidőt stb. Esetleg a kérelem indoklásában írhattunk volna mást (hogy nem cikkírás, hanem „tudományos kutatás” végett kérjük), de az nem lett volna igaz.
Vajon mire gondolhatott az interjúalany, mit kellett volna másként csinálnunk?
Színesíti az ügyet, hogy a kérelmező formanyomtatványon az elutasítás lehetősége nem is szerepel, a NEM-et utólag, kézzel írta rá a dékánhelyettes (az engedélyezés rutineljárás, nagyon ritkán fordul elő, hogy elutasítanak egy kérelmet). Ráadásul a nekünk átküldött szkennelt változaton ez a kézzel írt NEM nem is látszik, így csak a helyszínen szembesültünk vele, hogy nem kaphatjuk meg a szöveget.
Mindezek ellenére természetesen elképzelhető, hogy mi hibáztunk – örömmel várnám D. T. útmutatását arra nézve, hogy pontosan miben.
(Egyben szeretném jelezni: azért nem magától a szerzőtől kértük a dolgozatot, mert a hiteles példánynak az számít, amit a könyvtár őriz. Ebben van – jó esetben – az értékelőlap is, rajta az érdemjeggyel, a konzulens és az opponensek nevével és véleményével,a vizsgabizottság elnökének aláírásával – ezek legalább olyan fontos információk, mint maga a szakdolgozat.)
Üdvözlettel:
Hargitai Miklós / Népszabadság.
Többre! Többre!
Mit is mondhatnánk? Várjuk Deutsch Tamás válaszát. Twittben, akár.
