Belföld

Százötvenezren várták a pápa utolsó beszédét Rómában

Erdő Péter, magyar bíboros is a városba utazott, valamint magyarok zarándokok csoportja is várja Benedek utolsó audienciáját.

FRISS: Alapvetően pozitív érzelmekkel nyilatkoztak szerdán a sajtónak a Szent Péter téren összegyűlt hívők, akik a távozó XVI. Benedek legutolsó általános audienciáján vettek részt, köztük a Rómába érkezett nagyváradi zarándokok is.

“Jó érzés volt látni az emberek arcán a meghatódottságot és a pápához való ragaszkodást. XVI. Benedek távozása szomorú esemény, mégis tömeges ünneppé vált, mivel utolsó szavaival is megerősítette hitükben az embereket!” – mondta Kovács Ferenc Zsolt, a nagyváradi egyházmegye irodaigazgatója Rómában.

A Böcskei László püspök vezetésével Nagyváradról érkezett 35 fős zarándokcsoport nem tudta, hogy régóta tervezett római útja az egyházfő lemondásával fog egybeesni. A csoport tagjainak többsége első alkalommal járt Rómában, és nem sajnált kora reggeltől a Szent Péter téren várakozni, hogy “jó helyről, közelről lássa a pápát”.

Egyedül azért aggódtak, hogy a konklávé közeledte miatt nem fogják tudni látni a pápa lemondása nyomán bezárt Sixtus-kápolnát. A 44 éves Maria és férje Milánóból éjszaka vonattal utazott Rómába, hogy elköszönhessen XVI. Benedektől. “Amikor meghallottam, hogy lemond, önmagamban gyengeséggel vádoltam meg. Azóta megértettem, hogy saját korlátait elismerve, alázatból vonul vissza” – hangoztatta az olasz sajtónak.

Az évtizedek óta a Vatikánban dolgozó Cesare Tassi nem titkolta, hogy könnyekig meghatódott XVI. Benedek utolsó nyilvános fellépésén. “Bíboros kora óta ismerem, hiányozni fog” – mondta. Tassi rendkívüli munkahelyet tölt be: az utolsó négy konklávén ő gyújtotta be a Sixtus-kápolna kályháját, amelyben a pápaválasztó bíborosok szavazócéduláit égetik el.
A Szent Péter téren összegyűlt százötvenezres tömegben volt, aki fájdalmát hangoztatta a pápa távozása miatt, mások szerint XVI. Benedek nem félt megmutatni, hogy az egyházfő is ember. “Szomorúak vagyunk, hogy utoljára látjuk” – ismételték a Szent Péter térre néző üzletek tulajdonosai.

A pápát az audiencia elején dobszóval üdvözlő fiatalok Viva il Papa! (Éljen a pápa!) kiáltással vonultak el az Angyalvár felé.
Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője bejelentette, hogy az audiencián 70 bíboros vett részt, ennyien érkeztek már meg Rómába. XVI. Benedek mai Twitter üzenetében (@pontifex) azt írta: szeretné, ha mindenki érezné a keresztény lét örömét.

Benedek pápa utolsó általános audienciáján szerdán a római Szent Péter téren kijelentette, hogy ugyanazzal a bizalommal távozik tisztségéből, mint amellyel nyolc évvel ezelőtt a pápai szolgálatot elfogadta.

“Mindig tudtam, hogy az egyház bárkája az Úré és nem az enyém. Az Úr nem engedi, hogy elsüllyedjen ez a bárka” – hangsúlyozta az egyházfő beszédében, amelyet a Duna Televízió élőben közvetített.

XVI. Benedek köszönetet mondott munkatársainak, a bíborosoknak, a püspököknek és paptestvéreknek, “Isten egész népének” a szolgálatában nyújtott segítségért. Ez volt a tisztségéből csütörtökön távozó 86 éves pápa utolsó, 348. általános audienciája.

Magyar zarándokok a Szent Péter téren

Teljesen megtöltötték a Szent Péter teret az olaszok és külföldiek, hogy részt vegyenek XVI. Benedek pápa legutolsó általános audienciáján, amelyen Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is jelen van.

Az audiencia elején XVI. Benedek pápamobillal körbejárta a Szent Péter teret az őt búcsúztató százezres tömeggel való “utolsó ölelésre”. A katolikus egyházfő többször megállt a feléje nyújtott kisgyermekek megáldására.

A távozó pápa a szokásosnál hosszabban járta be a teret, hogy minél többen láthassák. A hívők tapssal, imával, énekkel és könnyekkel köszöntek el tőle. A téren vatikáni, olasz, lengyel, német és brazil zászlók is lobogtak. “Szentatya szeretünk, imádkozz értünk!” – szólt az egyik transzparens. A nyolc évvel ezelőtt megválasztott pápa február 28-án távozik hivatalából.

Nemzeti zászlót lobogtató magyar zarándokok nagyobb csoportja is köszöntötte utolsó általános audienciáján XVI. Benedek pápát szerda délelőtt a római Szent Péter téren.

A magyarok a lengyel csoport mellett foglaltak helyet. A tér közepén, a kordonon belül mintegy 50 ezren vannak jelen, akik jegyet váltottak az eseményre. A tér külső karéjában további ezrek követik az eseményeket. A Szent Péter téren mintegy 200 ezren férnek el.

A téren feltűnt a Pápai Gergely Egyetem zászlaja is, ahol magyar hallgatók is tanulnak. A pápaválasztó bíborosok jelentős része már megérkezett Rómába, köztük van Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik