Belföld

Szigorúan ellenőrzött életek

A kommunista diktatúra áldozataira emlékeznek Székesfehérváron is: filmvetítés, kiállítás, koszorúzás szerepel a programban

A „Szigorúan ellenőrzött életek” című dokumentumfilmet mutatják be a kommunista diktatúra áldozataira emlékezve február 23-án (szombaton) a Szent István Művelődési Házban. A programon részt vesz Tőkés László püspök, EP-képviselő, illetve a film két alkotója, Petényi Katalin és Kabay Barna. A program keretében az érdeklődők megtekinthetik a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Fejér Megyei Szervezetének kiállítását.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját, az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében, minden év február 25-én tartják. 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban. Kovács Béla a magyarok szemében a szabadság és a nemzet függetlenségének jelképe volt.

A diktatúra áldozataira emlékezve február 23-án, szombaton 17.00 órától vetítik le a „Szigorúan ellenőrzött életek” című dokumentumfilmet. A 2012-ben készült alkotás drámai sorsokon keresztül mutatja be a román kommunista diktatúra ördögi mechanizmusát, a Securitate működését, a vallás, az etnikai kisebbségek, az emberi méltóság elleni támadásait, és ezzel szemben a belső szabadság, morális felelősség, hit és hűség erejét, amely az áldozatok erőforrása volt kiszolgáltatottságukban. A Szent István Művelődési Ház által szervezett programon részt vesznek a film alkotói Petényi Katalin író-rendező, Kabay Barna rendező-producer és Tőkés László püspök, EP-képviselő.

A program keretében az érdeklődők megtekinthetik a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Fejér Megyei Szervezetének kiállítását. A dokumentumokból, fotókból, fotómásolatokból és iratokból álló tárlat tükrözi az 1919 és 2006 közötti időszakot. Külön fejezetet szenteltek a közvetlenül a háború utáni, majd az azt követő időszaknak, a Rákosi és a Kádár rendszereknek, valamint a rendszerváltás utáni periódusnak. Különösen hangsúlyos a gulágok világát bemutató rész. A tárlat március 1-jéig, 9 és 16 óra között látogatható a Szent István Művelődési Házban. Ezt követően a kiállítás anyaga a város oktatási és közintézményeiben is megtekinthető majd. A szervezők várják azon intézmények jelentkezését, amelyek befogadnák a tárlatot, hogy minél szélesebb körben megismerjék a székesfehérváriak ezt a történelmi időszakot.

Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata február 25-én, hétfőn 09.00 órakor az ’56-osok terén tart közös megemlékezést a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából. Beszédet mond dr. Cser-Palkovics András polgármester és Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.  Közreműködnek a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik