Belföld

Elfogadták a mobilgát tervét

Továbbtervezi Budapest a római-parti árvízvédelmi művet, miután a képviselők megszavazták az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén.

A Királyok útja – Nánási út nyomvonalon húzódó, 3,1 kilométeres védvonalat három szakaszra osztva tervezték: a Pünkösdfürdő és az Őrtorony utca közötti mintegy 1330 méteres, az Őrtorony utca és a Rozgonyi Piroska utca közötti 800 méteres, valamint a Rozgonyi Piroska utca és Nánási köz közötti 580 méteres szakaszon.


(Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

A Fidesz–KDNP 14 igen, a volt LMP-s és egy jobbikos képviselő 4 nem szavazata mellett, valamint két jobbikos és az MSZP-s képviselők 11 tartózkodásával elfogadott határozat szerint az első és második szakaszon alumínium betétpallós szerkezetet javasol a tervező, a Rozgonyi Piroska utca torkolatánál pedig a jelenlegi kerítés elbontásával és új, vízzáró vasbeton fal megépítésével alakítható ki a legcélszerűbben a védmű.

A harmadik szakaszon ugyancsak mobil, alumínium árvízvédelmi fal lenne, a tervezett nyomvonal a Kadosa utcáig húzódik. A szakasz másik felén a tervező a már megvalósult telekfeltöltések miatt nem javasolta a védmű kiépítését, mert több mint százmillió forintos költséggel járna, és mindössze egy ingatlant védene. Jelezték azt is: az ingatlan csak 830 centimétert meghaladó tetőzésű árhullám esetén lenne veszélyben, ami az elmúlt száz évben öt alkalommal fordult elő. Ha az ingatlannal szomszédos telket is feltöltik és beépítik, megszűnik az árvízveszély.

A védművet 954 centiméteres magasságban határozta meg a testület. Az előterjesztés tárgyalása közben az ülésteremben több tüntető is jelen volt, akik a védmű mellett demonstráltak. Transzparenseiken az volt olvasható: „árvízvédelmet a csónakházaknak”, „árvízvédelmet a partnak”, „fertőzésmentes partot”.

Az LMP azt javasolja a fővárosi és a III. kerületi önkormányzatnak, hogy álljon el a római-parti árvízvédelmi mű továbbtervezési tervétől a természeti értékek védelme érdekében. Szél Bernadett, a párt parlamenti képviselői csoportjának vezetőhelyettese, Heltai László, az LMP szóvivője és Várnai László önkormányzati ügyvivő közleményükben azt írták, nem kell közpénzből magánérdeket szolgáló gát a Római-partra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik