Belföld

Államtitkárok jönnek-mennek

L(1)(960x640).jpg (L. Simon László)
L(1)(960x640).jpg (L. Simon László)

L. Simon Lászlónak mégis mennie kell és két új államtitkárt neveznek ki.

Távozik posztjáról L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, utóda Halász János lesz – jelentette be pénteken Lovasberényben Balog Zoltán miniszter.

A korábbi találgatásokra L. Simon azt mondta: nem tud róla, hogy menesztésére készülne Balog Zoltán, humánminiszter.

Az Emmi átalakításáról tartott tájékoztatón a tárcavezető elmondta: az együttműködés terén L. Simon László és közte mutatkozó véleménykülönbség vezetett a kulturális államtitkár leváltásához. A miniszter azonban hangsúlyozta: nagyra értékeli L. Simon László személyét és munkáját, ezért is javasolta őt az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának élére.

L. Simon László közölte: továbbra is ellátja a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki tisztségét.

Újak jönnek

Miközben L. Simon László távozni kényszerül, két új államtitkárt kineveznek:

Kovács Zoltán lesz a felzárkózási ügyekért felelős államtitkár,  Doncsev András pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkáraként dolgozhat a jövőben – jelentette be Balog Zoltán miniszter.

A kormánytagok esetleges cseréjéről Orbán Viktor reggel így nyilatkozott, nem tervez kormányátalakítást, de szavai szerint ő csak a miniszterek leváltását sorolja ide, az államtitkárokét nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik