Belföld

Padlás: új kreatív tér Szegeden

Hiánypótló találkozóhelyként nyitották Szegedegyetlen kulináris, kulturális és kreatív terét.

Hiánypótló hely – így is nevezhetjük a Padlást, amely a Szeged eddig egyetlen kulináris, kulturális és kreatív tere. Az ötletgazda, Zsurka Péter régi álma volt, hogy legyen egy olyan hely Szegeden, ahol azok találkozhatnak, akik szeretik a bort, szeretnek főzni és enni, szívesen megismerik más kultúrák ételeit – akár úgy, hogy kóstolnak, akár úgy, hogy maguk is főznek – tudta meg  a Szeged24 az új hely munkatársától, Nyemcsok Éva Esőtől.

Eszerint a Padlás első programja és azóta is zászlós hajója az a négy órás sajt-sonka est, ahol 9-12 fajta bort, féltucatnyi sonkát és sajtot kóstolnak meg az érdeklődők, miközben hallanak egy kicsit a sajt- és sonkakészítés történetéről is. Azokra is gondoltak, akik szeretnék még jobban megismerni a borokat: az ebbe beavató tanfolyamaok hallgatói a kurzust záró vizsgán oklevelet kapnak, amelyet a világ 300 országában fogadnak el. A főzőiskolában nem csupán ételek készülnek: a bátor jelentkezők megtanulhatnak profi módra szeletelni, és megismerhetik az olajokat, fűszereket is, amelyeket a magyar konyhákban is egyre bátrabban használnak manapság.

A Padláson rendeznek csokoládé készítő kurzusokat is, ezekre nem csak a felnőtteket várják, hanem az édességimádó gyerekeket is. Ezekre a kurzusokra olyan csokoládé készítőt hívtak meg, aki mestere az édességeknek – a másik fő szempont pedig az volt, hogy egy átlagos konyhában is fellelhető eszközökkel készüljön az édesség. Így aki a trükköket itt ellesi, az otthon is bátran próbálkozhat. Fontos Zsurka Péter és munkatársai számára az is, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt jól érezzék magukat a padláson. Éppen ezért a csoki kurzusra tejérzékeny gyerekek is jöhetnek, tavasztól pedig több olyan felnőtt kurzus lesz, amely mellett majd ott mosolyog a gyerekbarát logó: míg a szülők varrnak, főznek, vagy szeletelnek, a gyerekeket a gyerekkuckóban várják izgalmas programok.

A Padlás azokra is gondol, akik szeretnének megtanulni varrni: a PadlásVarrás tanfolyamait a tulajdonos felesége, Abonyi Zsuzsa vezeti. Ezeken a kurzusokon párnát, takarót, cicát és még sok egyebet varrhatnak a jelentkezők, akiknek nem kell a varrógépüket magukkal cipelniük – azt a Padlás biztosítja.

A Padlás Szeged munkatársai szeretnek főzni és szeretnek enni – és szeretik a nagy baráti vacsorákat is. De pontosan tudják, hogy a vendéglátásra, főleg, ha nagy társaságról van szó, nem minden lakás alkalmas. Éppen ezért a Padlás helyet ad ilyen összejöveteleknek is – hamarosan több főzőállással is büszkélkedik majd a Zárda utcai padlástér, így akinek kicsi a konyhája és az ebédlője, itt ragadhat fakanalat és főzhet barátainak.

Márciusban a Padlás költözik – még hozzá az épület udvarára. Húsvét előtt tavaszi forgatag várja a gyermekes családokat, hogy kicsik és nagyok együtt készülhessenek az ünnepre.

A Padlás Szeged mindazoknak kínál programokat, akik nem szeretnének egy-egy főzőiskolai kurzus vagy borest miatt a fővárosba utazni. És azoknak is, akik nem szegediek ugyan, de néhány estét a városban töltenek: mivel a Padlás a Matrix hotelben működik, a kurzusok részt vevőinek kedvezményes áron biztosítanak szállást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik