Belföld

Orbán már 2015-re tervez

Orban-Viktor(210x140)(1).jpg (orbán viktor)
Orban-Viktor(210x140)(1).jpg (orbán viktor)

Rezsicsökkentés és a választási eljárási törvény módosítása – a többi közt ezekről lesz szó a Fidesz gyulai frakcióülésén. A miniszterelnök két évre előre rajzol ívet.

„Ajándék lesz a 2015-ös év”, az előzetes hírek szerint erre fókuszálhat Orbán Viktor aktuális politikai helyzetértékelése során Gyulán – írja keddi számában a Népszabadság. Legalábbis erre utal, hogy a lapnak kormányoldalról többen is úgy fogalmaztak: arra számítanak, hogy a miniszterelnöknek a költségvetésről, az ország finanszírozhatóságáról, likviditásáról szóló beszéde „egészen 2015-ig ívet rajzol, az IMF-adósságtörlesztés miatt is”.

A Népszabadság névtelen forrása szerint a kormány úgy készül a 2014-es büdzsé terveivel, hogy a 2013-ashoz képest „azt egyszerűbb lesz összerakni”, hiszen már „csak” 0,7 milliárd eurós lesz az IMF-hiteltörlesztés; 2015 pedig a „fellélegzés” éve lehet, hiszen azt követően már csak egy alkalommal áll fenn törlesztési kötelezettség.

Arra a felvetésre, hogy az Orbán-kormány miért gondolkodna a 2015-ös költségvetésről is, hiszen jövő tavasszal választások lesznek, a képviselő visszakérdezett: „Miért ne gondolkodhatna róla, ha bízik benne, hogy győz a választásokon?” Hozzátette: szinte biztos benne, hogy a kormány nem vesz fel IMF-hitelt a 2014-es választások előtt.

Lesz? Nem lesz?

Bár a fideszes és kereszténydemokrata képviselőknek megküldött program nem tartalmaz konkrét napirendi pontokat, a lap úgy tudja: a rezsicsökkentés és a második munkahelyvédelmi akcióterv mindenképpen szerepelni fog a megvitatott kérdések között.

Mint ahogy a választási eljárási törvény módosítása is napirendre kerül Gyulán. Többen is megerősítették a lapnak, hogy a „képviselők beszéltek arról, hogy ha 2014-ben nem is lesz választási regisztráció, 2018-ra meg kellene oldani”. Noha Rogán Antal a Magyar Nemzetnek adott keddi interjújában úgy fogalmazott: “a frakció előtt fekvő tervezetben se 2014-re, sem a későbbi időszakra nem szerepel a regisztráció bevezetése”.

Tüntetők várják a Fideszt

Mint arról korábban beszámoltunk, háromnapos évadnyitó ülést tart a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja keddtől Gyulán.

A zárt tanácskozás este kezdődik Rogán Antal Fidesz- és Harrach Péter KDNP-frakcióvezető köszöntőjével, majd Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök – aki a nap folyamán a Budapestre érkező Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel tárgyal – tart helyzetértékelést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik