Belföld

Bayer besokallt a békétlenségtől

bayer-zsolt (bayer zsolt, )
bayer-zsolt (bayer zsolt, )

Pártja frakciója után a Magyar Hírlap publicistája is Gyulára megy. Elege lett a békétlenségből.

Bayer Zsolt azért megy Gyulára, „mert úgy döntött a baloldal és úgy döntött Ron Werber, hogy nekifog a kampánynak. És ők egyféle kampányt ismernek: a békétlenség és a viszály kampányát”. A publicista szerint azért kell neki is Gyulára mennie, mert a baloldal gyűlöletet szít, terjeszt, miközben egyvégtében a szeretetről papol.

A Fidesz-alapító újságíró szerint az éhségmenetek, a kormány- és Fidesz-ellenes tüntetések és a diáklázadás hátterében a baloldal áll. A magát „megrögzött budainak” valló Bayer azt írja, hogy ezek közül „talán az éhségmeneteik a legvisszataszítóbbak és leghazugabbak”. Ilyenek „leginkább a 2002 és 2010 közötti időszakban indulhattak volna”.

„Mesterházy Attila pártvezér hiába hirdeti meg, hogy majd 180 fokos fordulatot hajtanak végre a gazdaságpolitikában”, ezt ők nem fogják megengedni. A baloldal a nyakló nélkül felvett hitelből két évig osztogatna, majd bejelentené, hogy fájni fog, tízszeresen visszavenne mindent, és győzelmi jelentést adna ki, konszolidálta az országot – írja Bayer.

Szerinte ezt „csinálják hatvan éve a gazemberek. Elég volt belőlük! Miképpen abból is elég volt, hogy ott rohangáljanak a kormány és a Fidesz–KDNP nyakában az utcán, és elhitessék a társadalommal, velük van mindenki. Elég volt a hazug éhségmeneteikből, az ellentét és a gyűlölet szításából, elég volt a mesterséges botrányokból, elég volt a véget nem érő, hatvan éve tartó permanens hazugságaikból”.

Írása végén a szerző tegeződésre vált. „Elég volt belőletek! Mostantól majd megszokjátok, hogy akárhogy is töritek magatokat, nem az van, amit ti elképzeltek. Majd megtanuljátok tisztelni a végtelen türelmet, amivel ez az ország tolerál benneteket hatvan (vagy ha 1919-től számolom, hát majdnem száz) esztendeje”.

Ez lesz Gyulán

Háromnapos évadnyitó ülést tart a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja mától Gyulán, az újabb Bayer-írás apropóját az adta, hogy a városban kedd délután demonstrációk lesznek. A Békés megyei MSZP Facebook-oldalán “az ellenzéki összefogás jegyében” hirdetett tüntetést a demokráciáért.

A szervezők közt van a szocialisták mellett a Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás Mozgalom is. Erre válaszul szerveznek Orbán Viktor hívei békemenetet az alföldi városba. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) két rendezvényt is tart a héten. A gyulai után Bajnai Gordon országértékelő beszédéhez időzítve, a XII. kerületben tartanak “kormányértékelő nagygyűlést”.

2014 után sem lesz regisztráció

A kormánypártok akarják és fogják is folytatni a rezsicsökkentést – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy Gyulán tárgyalnak az alaptörvény módosításáról és a választási eljárási törvényt érintő kérdések lezárásáról is. Utóbbival kapcsolatban Rogán Antal azt mondta, “a frakció előtt fekvő tervezetben se 2014-re, sem a későbbi időszakra nem szerepel a regisztráció bevezetése”. A frakcióvezető a lapnak arról is beszélt, hogy a kormányon belül nem merült fel a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetése. Az IMF-hiteltárgyalás témája várhatóan nem lesz téma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik