Belföld

Az élet ajándék! Győrben az ÁGOTA-kampány

Hazánkban tavaly több mint 36 ezer, az elmúlt 20 évben pedig 1 millió abortusz történt, annak ellenére, hogy az örökbefogadásra váró szülők száma is folyamatosan nő. Az ÁGOTA Alapítvány a nevelőszülői hitvallást népszerűsíti.

„Minden gyermeknek családban van a legjobb helye!” – ez a szlogenje az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális-, Család- és Ifjúságügyért Felelős államtitkárság által támogatott projektnek, mely nyolcadik állomásként a kisalföldi megyeszékhelyet célozta meg. Az államtitkárság, mint strukturális partner, az ÁGOTA Alapítvánnyal azért kötött megállapodást, hogy a gyermekvédelmi rendszerbe bekerülő fiatalok jobb elhelyezése érdekében, egy felvilágosító, felkészítő konferenciasorozatot indítsanak útjára. „Fontos, hogy az emberekhez eljusson a hír, hiszen sok félreértés van azzal kapcsolatban, hogyan valójában milyen sorsuk van a rendszerbe bekerülő gyerekeknek, és, hogy hogyan kell róluk gondoskodni. Ezért indult el ez a kampány azzal együtt, hogy 2014-re a kormányzat szándékai szerint szeretné, hogy nevelő- és lakásotthonba 12 év alatti gyermek ne kerüljön, helyette egyből befogadó- vagy nevelőszülők vennék magukhoz a kicsiket. Természetesen a rendszerbe már bekerült, ugyancsak 12 év alatti fiatalokat is szeretnénk családhoz juttatni” – mondta a győri találkozón Asztalosné Zupcsán Erika. A szociálpolitikáért felelős helyettes-államtitkár hozzátette, hogy a különleges nevelési igényű, vagy több családtagot tartalmazó gyermekek esetében nehéz az elhelyezés, ezért a továbbiakban az otthonok elsősorban velük foglalkoznának.

Ma Magyarországon közel 200 ezer gyermek van veszélyeztetett helyzetben, de ami ennél is elkeserítőbb, hogy a 2012-es esztendőben több mint 36 ezer abortusz történt. Annak ellenére, hogy nagyon sok elkeseredett pár vár gyermekre, nemegyszer 3-4 évet. „Ez a program azért jó, mert tudatosítja, hogy a gyerekeknek meg kell születniük, hiszen van, ahol jó körülmények között élhetnek, ahol biztosítják számukra a boldog életet. Egy paradigmaváltás van folyamatban, és ez Győrben is érezhető, egyrészt azért, mert itt is a családot és a családon belüli nevelést helyeztük a központba. A kormány és a város amennyire csak tudja, erkölcsileg és anyagilag is támogatja a rászorulókat” – hangsúlyozta dr. Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere.

Győr-Moson-Sopron megyében 493 gyermek és fiatal felnőtt van állami gondozásban. Közülük a nevelőszülői hivatást vállaló 55 családnak köszönhetően 140 kiskorú gyermek és 13 már nagykorú fiatal nevelkedhet családban, míg az örökbefogadásnak köszönhetően tizenöten leltek szülőkre a tavalyi esztendőben. Térségünkben vannak követendő példák, egy beledi család és anyuka története is ilyen. „Egy gyermekem született, de nem szerettem volna, ha egyedül nő fel. Életem legjobb döntése volt, hogy nevelőszülő lettem. Egy gyönyörű hivatásnak tartom, nem érzem, hogy bármi nehézségem is lenne vele, hiszen azok a családi ünnepek, amikor nyolc gyermek örül az ajándékoknak az fantasztikus élmény. A nevelőszülőség egy átmeneti állapot, de boldog vagyok, amíg örömet szerezhetek ezeknek a csöppségeknek” – mondta Galambosi Ildikó, hivatásos nevelőszülő.

A figyelemfelkeltő akció a szegedi, május 9-i állomással ér véget. Az örökbefogadásról és a nevelőszülői hitvallásról részletes információkat a www.agotaalapitvany.hu és a www.azelatajandek.hu honlapon találhatnak az érdeklődők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik