Belföld

Tanyasi termékek rendszeres vására indult Szegeden

Csongrád megyei tanyagazdák kínálják az általuk előállított minőségi élelmiszereket hétfőtől hetente két alkalommal Szegeden a Mars téri piac nagycsarnokában.

Kispál Ferenc, a Csongrád Megyei Agrárkamara átmeneti elnöke a helyszínen elmondta, a vásárt a Vidékfejlesztési Minisztérium második éve folyó, a tanyasi termékek piacra jutását segítő programjának köszönhetően szervezhették meg.

Az április 30-ig tartó kezdeményezés célja, hogy a fogyasztók megismerhessék a tanyagazdák értékes termékeit, és kölcsönös bizalom alakuljon ki a termelők és a fogyasztók között. A vásárlók pontosan megismerhetik, honnan származik az áru, amely minőségére garancia lehet a személyes találkozás – közölte az agrárszakember.
Az elnök tudatta, a jövőben szeretnének kapcsolatot kiépíteni a zöldségeket, gyümölcsöket, biotermékeket, mézet, lekvárt, szörpöket, fűszernövényeket, bort, valamint hűtést nem igénylő húsárut, tejtermékeket készítő termelők és a helyi vendéglátósok, kiskereskedők között is.

Erdei Péter, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezetője elmondta, a hétfőnként és péntekenként megrendezett vásáron a tanyagazdáknak nem kell sem helypénzt, sem parkolási díjat fizetniük.

A szakember közölte, mivel az utóbbi időszakban érezhetően megnőtt a vásárlói igény a hazai, helyben előállított termékek, a régi, hagyományos ízek iránt, a zömében a homokháti és vásárhelyi tanyákon előállított áruk piacra jutását segítő akció várhatóan április után is folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik