Belföld

Gyanús cégalapítás milliárdokért

Vadai-Agnes(1)(210x140)(1).jpg (Vadai Ágnes)
Vadai-Agnes(1)(210x140)(1).jpg (Vadai Ágnes)

A Demokratikus Koalíció az ügyészséghez fordul a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) egyik pályázata ügyében.

Vadai Ágnes szerint az NFÜ a gazdaságfejlesztési operatív program keretében 2012 májusa és júliusa között 20 milliárd forint értékben írt ki pályázatot szélessávú körzethálózati fejlesztések címén. A teljes összeg több mint felét öt olyan cég nyerte el, amelyet éppen a pályázati időszak közepén, 2012 júniusában jegyeztek be ugyanarra a budapesti címre.

Az öt cég tulajdonosa egy hatodik vállalkozás. A DK a „feltűnő egybeesések” miatt a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul kartell gyanújával – közölte az ellenzéki képviselő. Vadai Ágnes elmondta azt is, hogy az öt cég közül kettőben közvetetten érdekelt egy olyan vállalkozás is, amelynek felügyelőbizottságában ott ül Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, a gazdasági és informatikai bizottság közbeszerzési és vállalkozásszabályozási albizottságának elnöke.

Ezért a DK az ügyészségnél ismeretlen tettes ellen bejelentést tesz hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és befolyással üzérkedés gyanúja miatt. Őszintén remélik, hogy az ügyészség is osztja a kormány nézetét az oligarchák káros gazdasági és politikai befolyását illetően – tette hozzá a DK-s politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik