Belföld

Pártot alapítanak a szakadár LMP-sek

PMP lesz a rövidítés. Az LMP-t is átkeresztelnék. A frakció fennmaradásáról várhatóan hétfőn tárgyalnak.

Párbeszéd Magyarországért Pártra változtatja a nevét, és hamarosan párttá is alakul az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért Platform – jelentette be egy budapesti kávéházban tartott vasárnapi sajtótájékoztatón Jávor Benedek, a platform egyik alapítója.

A társadalom kettészakítottsága ellen

Reményeik szerint olyan politikai erőt hoznak létre, amelyik “az elmúlt évek ellenzéki bénultsága után” lendületet tud adni az ellenzéknek és képviselni tudja saját elveit – mondta Jávor Benedek. A politikus a délelőtt elfogadott kiáltványukból idézve közölte: az új pártnak képesnek kell lennie arra, hogy csökkentse az egyenlőtlenséget és a társadalom kettészakítottságát, a döntéshozatalba pedig integrálni tudja a jövő generációk érdekeit.

Céljaik közé sorolta a rendszerváltozás óta kialakult “igazságtalan” közteherviselési rendszer átalakítását, a jogállam helyreállítását és egy tudásalapú társadalom kialakításához szükséges feltételek megteremtését.

Párbeszéd a határon túliakkal is

Az elmúlt két évtized kormányai által elfeledett vidéki Magyarországon fenntartható agrárpolitikát kell megvalósítani – hangsúlyozta, mielőtt kitért arra is, hogy párbeszédet akarnak folytatni a határon túl élő magyar közösségekkel.

Női kvóta

A tájékoztatón részt vett Szabó Tímea, a platform egy másik alapítója is, aki elmondta, hogy a sajtótájékoztató alatt is zajló közgyűlésen éppen a párt szervezeti struktúrájáról folyt a vita. Abban viszont már megállapodtak, hogy olyan pártban akarnak dolgozni, amelyik egyszerre demokratikus és hatékony, viszont nem lesz “egy félreértelmezett bázisdemokrácia foglya”.

A pártnak két, egy férfi és egy női társelnöke, illetve további öt elnökségi tagja lesz. Az elnökségben is nemi kvótát alkalmaznak, ezért abba legalább egy női tag bekerül. A tervek szerint két hét múlva választják meg a társelnököket, illetve az elnökségi tagokat – mondta Szabó Tímea, aki arra is kitért, hogy létrehozzák a pártigazgatói posztot.

Átkeresztelnék az LMP-t is

Hétfőn folytatódik a tárgyalás az LMP frakciójával, de az biztos, hogy a Lehet Más a Politikából kivált nyolc képviselő nem adja vissza a mandátumát – közölte. Szabó Tímea az újságírók felvetésre hozzátette: egy LMP nevű frakcióban nem maradnának, éppen ezért javasolnák, hogy a képviselőcsoportot kereszteljék át LMP – Párbeszéd Magyarországért névre. Szavai szerint ez jogilag lehetséges, de – mint mondta – a kormányoldal meg tudja akadályozni a lépést.

Ellenzéki együttműködés

A célok eléréséhez együttműködésre van szükség, ezért cselekedni kell, együtt kell működni és párbeszédet kell kezdeményezni más ellenzéki szervezetekkel – hangsúlyozta Jávor Benedek. Ennek kereteiről még nem döntöttek, de miután végeztek a párt létrehozása körüli teendőkkel, meg akarják kezdeni az egyeztetéseket – mondta.

Jávor Benedek kérdésre válaszolva közölte, rövid az idő a választásokig, de létre kell hozni egy olyan formációt, amelyik képes megteremteni az ellenzéki többséget. Hangsúlyozta: a kapcsolat megteremtése várhatóan többlépcsős folyamat lesz, és nem gondolják, hogy minden ellenzéki erővel ugyanolyan szintű együttműködést fognak kialakítani.

A tárgyalások témája lesz, hogy a Párbeszéd Magyarországért Párt önálló vagy pedig közös ellenzéki listán indul-e a választásokon – válaszolta egy kérdésre a politikus. Szólnak érvek amellett, hogy ne legyen sok ellenzéki lista, de az sem elkerülhetetlenül szükséges, hogy mindenki egyetlen listán induljon a választásokon – mondta. Olyan megoldásban fognak gondolkozni, amelyik a jelenlegi választási rendszerben képes az ellenzéki többség megteremtésére – hangsúlyozta.

A szakadás előzménye

Az LMP tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárta a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek akkori frakcióvezető, valamint két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea. Ezután a három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársával együtt megalapította a Párbeszéd Magyarországért Platformot.

A párt idei, január végi kongresszusa úgy döntött, hogy nem változtat a korábban elfogadott stratégián. Múlt vasárnap a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak. A platform képviselői hangsúlyozták, szeretnék, ha egyben maradna a parlamenti frakció, ezért tárgyalásokat kezdenek az LMP-ben maradókkal. A tárgyalások csütörtökön kezdődtek el, de miután a két oldal nem tudott megegyezni, a megbeszélés várhatóan hétfőn folytatódik

Ajánlott videó

Olvasói sztorik