Belföld

A Fidesz szerint MSZP-s kampány az éhségmenet

A Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete szerint MSZP-s kampánycélt szolgál az Éhségmenet elnevezésű akció.

Tilki Attila, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, Fehérgyarmat polgármestere szomorúnak nevezte, hogy “az a szocialista párt használja fel a szegények sorsát alantas politikai céljaira”, amelynek kormányzása alatt, 2002-2010 között a sokakat ellehetetlenítő helyzet kialakult az országban.

Hozzátette, hogy azért is álságos a szocialisták “éhségmenet” szervezése-támogatása, mert az általuk okozott gondok részbeni leküzdése után a jelenlegi kormány éppen most tudta javítani a közfoglalkoztatottak bérezését.
Tilki Attila emlékeztetett arra, hogy a képzettség nélküli közmunkások bére az idén 75 500 forintra emelkedik, a végzettséggel rendelkezőké pedig 96 800 forintra. Akik pedig a közmunkások irányítását végzik, havonta 106 000 forintot kereshetnek a közmunkaprogramban.

A képviselő kiemelte: az Orbán-kormány éppen a halmozottan hátrányos helyzetű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartott kihelyezett, vásárosnaményi ülésén jelentette be, hogy a foglalkoztatási gondokkal küzdő térségekben szabad vállalkozási övezetek kialakításával ösztönzi a munkahelyteremtést. Az országban 47, Szabolcs megyében 8 térségi övezetet jelöltek ki, ahol a munkahelyteremtő befektetők beruházási, adópolitikai és foglalkoztatási kedvezményeket kapnak, hogy az érintett térségekben minél többen helyezkedhessenek el az elsődleges munkaerőpiacon, a közmunka helyett.

Vinnai Győző, szabolcsi kormánymegbízott, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője szerint “a szocialisták éhségmenet szervezésének álságosságát az is mutatja, hogy a kelet-magyarországi megyék felzárkóztatására most dolgoztak ki programot, nem pedig akkor, amikor nyolc évig hatalmon voltak és meg is valósíthatták volna azt”.
Simon Miklós, Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő, Nyírbogát polgármestere hozzátette: Nyírbátor térségében 2002 óta folyamatosan nőtt a munkanélküliség, csak tavaly év végén sikerült megállítani. Ebben annak is nagy szerepe volt, hogy Szabolcsban 2012-ben mintegy 37 ezren vehettek részt a négyszeresére növelt közmunkaprogramban

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik