Belföld

Kalapáccsal ment “vásárolni”

Lakossági bejelentés alapján fogták el a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei azt a fiatalembert, aki a házuk alatt lévő kisboltba tört be.

Lakossági bejelentés érkezett csütörtökön a szegedi rendőrségre azzal, hogy egy fiatalember betörte a Vedres utcai üzlet üvegét – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtórefererense.

A férfi azt is elmondta a járőröknek, hogy a tettes a kisbolt fölötti társasházba ment be. A rendőrök észrevették, hogy a lift éppen felfelé tart, ezért a lépcsőn utána indultak. A negyedik emeleten kiszállt a személyleírásnak megfelelő férfi, akinek a ruházatában a boltból származó csokit, nyalókát és rágógumit is találtak az egyenruhások. A többi lopott cuccot a liftben hagyta. A fiatalember elmondta, hogy az üzlet üvegét egy kalapáccsal törte be, amit utána eldobott.

A 18 éves gyanúsított mindvégig agresszíven viselkedett a rendőrökkel,mivel egy korábbi lopás miatt próbára bocsátás hatálya alatt állt, ezért nem tetszett neki, hogy ismét lebukott.

A Szegedi Rendőrkapitányság kihallgatását követően őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik