Belföld

Elengedné a hajléktalanok büntetését a DK

hajléktalan (hajléktalan, )
hajléktalan (hajléktalan, )

A Demokratikus Koalíció törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy hivatalból mentesüljenek büntetésük alól a korábban közterületen lakás miatt megbírságolt hajléktalanok.

Varju László, a Gyurcsány Ferenc vezette párt alelnöke és országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a rendelkezést, amely a krízishelyzetben utcára került embereket sújtotta. Most kárpótlást szeretnének a jogszabály miatt kárt szenvedetteknek – jelezte.

Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte a főváros jelenlegi gyakorlatát, hogy az aluljárókban építési területeket jelölnek ki szerinte valótlanul azért, hogy a szabad falfelületek mellé ne telepedhessenek le a hajléktalanok.

Varju László kiemelte, ez a megoldás nem jelenti a probléma valódi rendezését, helyette a melegedők és a szállók számát kellene növelni. A társadalomnak felelősséget kell vállalnia azokért, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe és váltak hajléktalanná – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik