Belföld

Egy kérdés, amelyben minden párt egyetért

baba (baba, újszülött, )
baba (baba, újszülött, )

A népességcsökkenést meg kell állítani. Mindent meg kell tenni, hogy anyagi okok miatt ne mondjanak le a fiatalok a gyerekvállalásról – erről nincs vita a politikusok között. De kérdés, mit tesznek majd ezért.

A kívánt gyermekek megszületéséért jött létre nyilatkozat mind az öt parlamenti párt támogatásával, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kezdeményezésére – jelentette be Székely András, a mozgalom vezetője hétfői sajtótájékoztatón Budapesten, az Országházban.

Az öt frakcióvezető által aláírt, hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentumban az áll: „alapvető célkitűzésünk, hogy olyan körülményeket teremtsünk, amelyben azok a fiatalok, akik több gyermeket szeretnének, mint ahányat vállalnak, biztonsággal alapíthassanak családot, miközben karrierjüket is építhetik. Ezért vállaljuk, hogy kormányon és ellenzéki szerepben is támogatjuk a népesség növelését célzó javaslatokat – áll a január 8-án kelt dokumentumban.

Erre lenne szükség

A nyilatkozatban olvasható, hogy az aláírók támogatják a gyermekvállalást ösztönző adórendszert, a fiatalok lakhatási problémáinak megoldását. Az aláírók elismerik, hogy alapvető cél a kisgyermekes szülőket, elsősorban az édesanyákat érintő negatív diszkrimináció felszámolása, a munkahelyek megteremtése a fiatal szülők számára, a gyerekvállalást támogató gazdasági és társadalmi környezet létrehozása.

Ne legyen teher a gyermek!

Székely András elmondta: a kutatások azt mutatják, hogy a magyar fiatalok jóval több gyermeket szeretnének, mint amennyi megszületik. A mozgalom célja, hogy a társadalmi közbeszédet abba az irányba módosítsa, hogy a gyermekvállalás ne a negatív, hanem kifejezett pozitív gondolatokhoz kötődjön, így elősegítse a kívánt, tervezett gyermekek megszületését – mondta. Hozzátette: amikor valaki a gyermekvállaláson gondolkodik, akkor ne rögtön a nehézségek jussanak eszébe.

A kívánt gyerekek fele nem születik meg

Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének klinikai igazgatóhelyettese azt mondta: a 2002-es Hungarostudy (a lakosság testi-lelki egészségi állapotát kutató) vizsgálat szerint a 45 év alatti szülők 24 százaléka három vagy több gyermeket szeretne, és 61 százalékuk legalább kettőt. Ehhez képest a kívánt gyerekeknek körülbelül a fele születik meg Magyarországon.

Szerinte akkor születnek meg a kívánt gyermekek, ha szülők függetleníteni tudják magukat a külső ideológiáktól, az elvárásoktól, és ki tudják alakítani személyes értékeiket, világukat.

Bagdy Emőke pszichológus elmondta, az a férfi, aki gyermeket nemzett, nemcsak a nemzet tagjait szaporítja, hanem férfiasságával is sokkal teljesebbnek érzi magát. Carl Gustav Jung pszichológus szerint a nők „nembeli lényege”, hogy egyedül ők képesek a gyermek kihordására és világra hozására. „Az úgynevezett boldogság-teljesség férfi és nő párkapcsolatában keresendő.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik