Az egykori esélyegyenlőségi miniszter mindenkit meglepett, amikor hat éve megírta a Párnakönyv című művét, élete egyik legnagyobb szerelmének történetét. A színpadra állított műben Lévai Katalin maga is szerepet vállalt. A Borsnak azt mondta: az ő ötlete volt, hogy játszani fog. Kollégái hamar elfogadták, kedves, segítőkész volt mindenki, könnyen feloldották gátlásait.
Lévai Katalin egykori szerelmét Németh Kristóf, míg fiatalkori önmagát Földes Eszter játssza a darabban. A volt miniszter színházi naplójában azt írja, a „két színész vérbő, lendületes játéka nem csak új színt vitt a darabba, hanem újraalkotta a regényben megírt részletet”. Szerinte ez kiváló példa arra, mennyire önálló életet él egy könyv, miután kikerül az író kezéből és más alkotók szolgálatába áll.
„Az író átadja művét a világnak – színházi adaptáció esetén a rendezőnek és a színészeknek –, s ettől kezdve ők azt tesznek vele, amit csak akarnak.” Könyvei szereplőiben több személyiség él egyszerre, kutatják a rejtély kulcsát, kik is ők valójában, s hogy egy másik ember melyik énjüket ébreszti föl bennük. „A legjobbat vagy a legrosszabbat hozza-e ki belőlük, s ez hogyan határozza meg a kettőjük kapcsolatát?”
Lévai Katalin sajnálja, hogy nem évekkel ezelőtt írta meg ezt a színdarabot. A volt politikus a napló korábbi részeiben különösnek nevezi, hogy most, ilyen későn az életében, megtörténik az, amiről gyerekkorában olyan sokat álmodozott, színpadon játszik, méghozzá a saját darabjában. „Úgy látszik, szeretek játszani. Ez új felismerés” – írta az első próbákról, miközben rájött, mi a színészet varázsa.
„A színpadon – akármilyen parányi legyen is – az ember valóban Isten bohócának képzeli magát, és valami különös táncot mutat be önmagának. Szállni készül a világban, minden félelem nélkül. Sok mindenkiben megvan ez az érzés, de nem mindenki él vele. Nem mindenki képes a szabadságra. A színész, ha nem színlel, hanem érez, képes rá.” Lévai Katalin úgy látja: néha neki is sikerül. Néha.
