Belföld

121 millió forintos támogatás falusi szálláshelyek kialakítására

A Vértes-Gerecse Közösség összesen 121 millió forint támogatást nyújt nyolc pályázójának falusi és ifjúsági szálláshelyek kialakítására Komárom-Esztergom és Fejér megyében - tájékoztatta a szervezet témafelelőse hétfőn az MTI-t.

Schamberger Dóra elmondta, négy pályázó a legmagasabb adható összeget, 16 millió forintot nyert el az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaptól. A támogatások segítségével Neszmélyen és Vértestolnán, valamint a Fejér megyei Száron létesülhetnek falusi szálláshelyek, illetve további két településen ifjúsági szállások.

A pályázat a szükséges források hatvan százalékát biztosítja a nyerteseknek, akik a beruházás elkészülése után kapják meg a támogatást, számlákkal igazolt kiadásaik után. A Vértes-Gerecse Közösség további 12 pályázónak biztosít támogatást mikrovállalkozások fejlesztésére. A 100 millió forintos összeget gépbeszerzésre és más infrastrukturális beruházásokra fordíthatják.

A vidékfejlesztési közösség 37 település összefogásával jött létre a Gerecse és Vértes térségéből, valamint az Által-ér vízgyűjtőjéhez tartozó területről, amely 64 ezer ember lakóhelye. Közhasznú szervezetként azt a feladatot vállalta, hogy vidékfejlesztési forrásokat hozzon a térségben működő civil- és gazdasági szervezeteknek, önkormányzatoknak.
Az alapítók közül 37 tag az önkormányzati, 33 tag a vállalkozói és 51 tag a civil területről érkezett, a bicskei, móri, oroszlányi, székesfehérvári, tatai és tatabányai kistérségből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik