Belföld

Új sztrájkbizottságot alakítanak a pedagógusok

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kilép a pedagógusok sztrájkbizottságából és önálló sztrájkbizottság létrehozását kezdeményezi - jelentette be péntek este a tömörülés elnöke Budapesten.

Mendrey László a több mint háromórás tárgyalás után tartott külön sajtótájékoztatóján azt mondta: az a megállapodástervezet, amely a múlt hét második felében került eléjük, nem aláírható, és a sztrájkbizottság eredeti követeléseiből semmi sem teljesült.

Kiemelte: semmi nem történt a bértábla 20 százalékos emelése ügyében, hasonlóan nem látnak előrelépést az államosítás kérdésében sem.

Előzőleg megállapodott az emberi erőforrások minisztere és a pedagógusok sztrájkbizottságában részt vevő három szakszervezet a pénteki tárgyalási fordulón. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem írja alá a megállapodást.

Balog Zoltán a több mint háromórás tárgyalás után azt mondta: megszületett a megállapodás, rögzítették a kereteket, amelyekben a jövőbeni együttműködést elképzelik. A megállapodást jövő kedden írják alá, meghatározva, hogy a szakszervezetek milyen szerepet játszhatnak az állami fenntartásba vétel folyamatában, és azt is, hogyan képzelik el a bérek rendezését.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta: megállapodtak, hogy mikor kezdi meg munkáját a monitoringbizottság, amely az állami fenntartásba vételt kíséri majd figyelemmel. Mindkét fél engedett – összegezte a tárgyalásokat, hozzátéve: olyan garanciát kaptak, amely védeni fogja több tízezer pedagógus álláshelyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik