Belföld

Slammerek rap-verselnek festményekre

Új, „szexi”műfaj lép hódító útjára Szegeden: képzőművészeti slam poetry-vel várja közönségét a REÖK.

Izgalmas műfaj kezdi meg térhódítását a REÖK-ben január 21-én: az első szegedi képzőművészeti slam poetry bemutatón vehetnek részt a szórakoztató szellemi csemegére vágyók. Elmés költészetnek, játékos rapnek és az utca nyelvének egyvelegéből, egyszóval a 21. század igencsak kelendő, urbán poétikájából hallhatnak ízelítőt az érdeklődők.

A Szépművészeti Múzeum kezdeményezése után Szegedre is megérkezik a jelenség, méghozzá a Kontrasztok vonzásában tárlathoz kapcsolódóan. Kortárs képzőművészet találkozik kortárs költészettel a programon.

A slam poetry egyik legnagyobb érdeme, hogy pár év alatt képes volt újra népszerűvé tenni az irodalmat a fiatal generáció körében. Ahogyan a The New York Times fogalmazott: újra „szexivé” tette a költészetet. A Heti Válasz tudósításának megfogalmazása szerint pedig: „a slam a költészetben a rock and roll, ön- és népgyógyító műfaj Hofi és Latinovits között, versek a szépirodalom, a rap, a dalszöveg, a performance és a stand up comedy határán.” A szegedi program az irodalommal párhuzamosan a képzőművészetet is közelebb szeretné vinni a fiatalokhoz.

A különleges tárlatvezetésre ezúttal hárman vállalkoznak. Süveg Márkot, vagyis Saiidot a népszerű Akkezdet Phiai csapatból ismerik legtöbben. Emellett ő az első magyar slam bajnokság győztese, nem mellesleg pedig az Antwerpenben megrendezett európai bajnokság ötödik helyezettje. Mavrák Katalin, vagyis Hugee és Németh Péter, vagyis MC Zeek a bejegyzés alatt álló budapesti slam poetry egyesület elnöke és alelnöke, slam költők és az estek állandó konferanszié párosa.

A slammerek megkapták az alkotások reprodukcióit, úgyhogy már készülnek a szövegek Szegedre. Mivel a versek sajátos jellemzői a jelenre való reflektálás és erős társadalomkritika, a témát tekintve biztosan nem lesz nehéz dolguk. A REÖK-ben látható műveken megjelenik ugyanis a fogyasztói társadalom kritikája, a művészeti szcéna korruptsága, a teremtés kudarca és a nagyvárosi izoláltság is. Jegyek kaphatók a Fesztivál Jegyirodán: elővételben 1000, míg a program napján már 1500 Ft-ért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik