Belföld

ELTE: az általános iskola megmenekül

ELTE gyakorló iskola (elte gyakorló általános iskola)
ELTE gyakorló iskola (elte gyakorló általános iskola)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vezetősége reálisnak látja, hogy az általános iskolai oktatás évszázados hagyományait folytatni tudja az egyetem által fenntartott Kiss János altábornagy utcai gyakorlóiskola keretében.

A középiskolai képzés továbbviteléhez azonban még szükséges volna mintegy 200 millió forintos felújítás és évi mintegy 100 millió forintos kiegészítő támogatás.

Az ELTE rektori titkárságának közleménye üdvözli, hogy az egyetem és a szülők jelzéseire reagálva a XII. kerületi önkormányzat továbbra is a korábbi mértékben támogatja az iskolát, és az általános iskolai oktatás számára hosszabb időre ingyenesen rendelkezésre bocsátja az épületet. 

Fontosnak tartják, hogy a nyilatkozatok alapján már az oktatási kormányzat is figyelemmel kíséri az egyetemet ért elvonások miatt kialakult finanszírozási válsághelyzetet, valamint hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ törvényi kötelezettségeinek megfelelően gondoskodni szándékozik a gyermekek esetleges szükségessé váló elhelyezéséről az állami fenntartású iskolahálózatban.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) XII. kerületi polgármester pénteken mondta: azt javasolja a képviselő-testületnek, hogy az idén továbbra is ötvenmillió forinttal támogassák az ELTE ottani gyakorlóiskoláját. Pokorni Zoltán kifejtette: annak ellenére, hogy az intézmény fenntartója az ELTE, az elmúlt években mintegy 300 millió forinttal támogatták az iskolát. Kitért arra is, hogy ez nem volt törvényi kötelezettsége az önkormányzatnak, de a kerületi gyerekek színvonalas képzése érdekében elkötelezettek az iskola mellett.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján azt hangoztatta: az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyakorlóiskolájának sorsa jelenleg az ELTE és a hegyvidéki önkormányzat kezében van. Elmondta: tudnak arról, hogy a XII. kerületi önkormányzat már nem folyósítja az iskola működtetését biztosító szerződésben vállalt támogatást. Hozzátette, ha nem találnak megoldást, és a középiskolai részleg veszélybe kerülne, akkor a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ közbelép, és gondoskodik a gyerekek vagy az egész iskola átmentéséről és továbbviteléről.

 

Videós beszámolónkat az ELTE gyakorló általános iskolák szülői fórumáról itt találja!

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik