Belföld

Európa hadat üzent az internetes pedofiloknak

Fellépnek a számítástechnikai bűnözés ellen.

A központ – állapította meg Malmström szerdai közleményében – a szabad, nyitott és biztonságos világhálót szolgálja.

“A számítástechnikai bűnözők intelligensek, és az új technológiákat hamar felhasználják bűnözési célokra. A központ segíteni fog minket abban, hogy még náluk is okosabbá és gyorsabbá váljunk, és így segíthessük e bűncselekmények megelőzését és leküzdését” – jegyezte meg.

Az új európai bűnüldözési intézményt úgy alakították ki, hogy egyfelől kellő szakértelmet biztosítson a nyomozásokhoz operatív és igazságügyi támogatást nyújtó centrumként, másfelől képes legyen mozgósítani az uniós tagállamok valamennyi releváns erőforrását a számítástechnikai bűnözés jelentette fenyegetés elhárítása érdekében – hangsúlyozta Troels Oerting, a központ vezetője.

A központ kiemelt figyelmet szentel majd a szervezett bűnözői csoportok által folytatott olyan jogellenes online tevékenységeknek, mint amilyenek például az elektronikus banki szolgáltatásokat és egyéb internetes pénzügyi tevékenységeket érő támadások, a gyermekek szexuális kizsákmányolása, illetve a létfontosságú infrastruktúrákat és információs rendszereket érintő bűncselekmények.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik