Belföld

Hoffmann a rádióban találkozik a hallgatókkal

diáktüntetés (diáktüntetés)
diáktüntetés (diáktüntetés)

Hétfőn az ELTE-n tartanak tiltakozó fórumot a hallgatók, kedden Pécsett, a HÖOK tovább tárgyalna, de egyelőre nincs miről és nincs kivel.

Ötszáznál több érdeklődő jelezte részvételi szándékát a Hallgatói Hálózat ELTE BTK hétfő délután négy órakor kezdődő egyetemi fórumára. A szervezők tájékoztatása szerint a résztvevők az egész országból érkeznek. A pécsi, debreceni, szegedi, győri és kecskeméti diákok fel is szólalnak a plénum előtt. Szót kap az Oktatói Hálózat képviseletében Gács Anna is.

A rendezvényre meghívott négy politikus – Orbán Viktor, Balog Zoltán, Hoffmann Rózsa és Maruzsa Zoltán – közül eddig egyedül Maruzsától érkezett válasz, aki levelében jelezte, hogy helyettes államtitkárként nem áll módjában a hivatalos tárgyalópartnereken kívül (HÖOK) más szervezetekkel egyeztetni.

A hallgatók viszont úgy gondolják, hogy „a felsőoktatási ügyekben érintett döntéshozóknak nemcsak módjában állna, de kötelessége lenne ellátogatnia egy ilyen fórumra, ezért továbbra is várják Orbán Viktort, Hoffmann Rózsát és Balog Zoltánt, hogy a diákok előtt fejthessék ki álláspontjukat. Úgy tudjuk, a fórumon elfogadhatják a januári és a hosszabb távú hallgatói akciók terveit is. Nem kizárt az sem, hogy – a korábbi fórumokhoz hasonlóan, a gyűlésen döntve erről – hétfő este is utcára vonulnak a diákok.

Az oktatási államtitkár este hétkor nem az ELTE, hanem az InfoRádió Aréna hallgatóinak fejti ki gondolatait az oktatás aktuális kérdéseiről. Ez nemcsak azért érdekes, mert ott sok száz diák helyett mindössze egy riporterrel kell „farkasszemet néznie”, hanem azért is, mert a decemberi hallgatói megmozdulások, és a kormány „felsőoktatási csikicsukija” (nincs tandíj, van keretszám, nincs keretszám, a hallgatók nem értik, mi meghallgattuk a diákokat stb.) óta Hoffmann Rózsa látványosan háttérben maradt a felsőoktatás kommunikációjában. Sőt, meglepően keveset nyilatkozik a közoktatási átalakításokkal kapcsolatban is, noha e téren is meglehetősen kaotikus viszonyok alakultak ki többek között az átgondolatlan államosítás, az azt felügyelő intézmény, továbbá a kerettantervek csúszása, az idegennyelvi stratégia szakmaiatlansága vagy a pedagógusbérekkel kapcsolatos ellentmondó kormányzati nyilatkozatok kapcsán.

Orbán Viktor hétfőn este Zürichben, a FIFA hagyományos gáláján vesz részt, élőben követi, ki nyeri el idén az Aranylabdát.

Kedden a pécsi hallgatók és középiskolások demonstrálnak a bölcsészkar aulájában FOLYTATJUK! címmel. A baranyai HaHá-sok december 21-én egyébként a miniszterelnök Facebook-oldalán indítottak „like-kampányt”. Ennek nyomán Orbán Viktor oldalának magasan a legnépszerűbb bejegyzése lett a hallgatók követeléseit tartalmazó poszt, hétfőig több mint 5200-en like-olták.

A kormány láthatóan igyekszik a hallgatói szervezeteket megosztani, ennek része lehet, hogy hosszas – bőven az idei felvételi határidőkön túlnyúló – tárgyalásra hívta Balog Zoltán a hivatalos hallgatói szervezetet, a HÖOK-ot. Legközelebb péntek délelőttre hívta a miniszter a diákokat a tárgyalóasztalhoz. Elvileg a hallgatói szerződések és az egyetmi autonómia lesz napirenden, ám a HÖOK még nem kapta meg a tárcavezető által decemberben ígért szakmai anyagokat, ami alapján tárgyalhatnának.

Úgy tűnik, egyelőre nem sikerült a kormány megosztó szándéka, ugyanis a felsőoktatás szereplői közben megalakították a Felsőoktatási Egyeztető Fórumot, amely elfogadta az első diákmegmozduláson rögzített – az egyetemi autonómia megőrzését, államilag finanszírozott helyek biztosítását minden képzési területen, a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, a hallgatói szerződés eltörlését, a forráskivonás azonnali felfüggesztését – követeléseket. A HÖOK – nyilatkozatai szerint – szintén tartja magát ezekhez a pontokhoz, s ezeket fogja képviselni a tárgyalásokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik