Belföld

Katasztrófákkal viccelődik a fővárosi gyógyfürdő

lukács gyógyfürdő (ingyenes, )
lukács gyógyfürdő (ingyenes, )

Facebook-oldalán kommentál árvizes képeket ízléstelenül a Budapest Gyógyfürdői Zrt.

Az önkormányzati cég profilján az egyik képen például egy férfi próbál kikerülni derékig érő vízben egy úszó autót. Alatta az áll: a férfi „egy kicsit eltévedt”. Egy másik fotón az árban úszó ember mellett az olvasható: „inkább gyere hozzánk!” – hívta fel a figyelmet a Blikk.

A lapnak nyilatkozó szakértő szerint sem elfogadható az ilyen „reklám”.

„Mások tragédiájával nem szabad viccelődni, egy önkormányzati cégnek különösen óvatosnak kell lennie” – vélekedett Bradács András, a Front Page Communications által üzemeltetett Fészbuker.hu kommunikációs szakértője. A szakember elismeri, a közösségi portálok előretörésével a cégeknek viccesnek, érdekesnek kell mutatniuk magukat, ha azt akarják, hogy észre vegyék őket. Ennek a humornak azonban összhangban kell lennie a cég üzeneteivel, aminek kevés nyoma van a gyógyfürdő oldalán.

A fürdővállalatot felügyelő Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője, Csébi Tamás így magyarázkodott:

„A vendégeinket vicces, személyesebb, kötetlenebb tartalommal próbáljuk elérni a Facebookon. De nem akartunk gúnyolódni az árvízzel sújtott embereken. Elnézést kérünk, és sajnáljuk, ha ezzel megsértettük az érintettek érzéseit. Felhívtuk az oldalt szerkesztő alvállalkozó figyelmét, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyen jellegű megjelenésektől.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik