Belföld

Árulkodóbb az erkölcsi bizonyítvány

Ezentúl nem csak az esetleges börtönéveket fedi fel az erkölcsi, kiderül belőle az is, el vagyunk-e tiltva valamilyen foglalkozástól, közügyektől. Az útlevelek gyorsabban készülnek majd.

A hatósági erkölcsi bizonyítványt és a hatósági bizonyítványt összevonták, ezután hatósági erkölcsi bizonyítvány készül. Ezt egyszerűbben kitölthető zöld színű formanyomtatványon lehet igényelni, amit a postákon, valamint online, az Ügyfélkapun keresztül, az úgynevezett webes ügysegéd rendszerén lehet kérelmezni  – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerdán az MTI-vel.

Az új hatósági erkölcsi bizonyítvány megjelenésében megegyezik a régivel, adattartalma azonban megújul. Hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal lesz igazolható a speciális feltételeknek való megfelelés vagy a büntetlen előélet, és az, hogy a kérelmező nem áll közügyektől vagy foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt.  Az új hatósági erkölcsi bizonyítvány továbbra is 3100 forintba kerül.

A KEKKH közölte azt is, hogy az útleveleket az eddigi harminc helyett húsz nap alatt készítik el, emellett megmarad a soron kívüli, a sürgősségi, valamint az azonnali igénylés lehetősége is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik