Belföld

Nem vesz részt az ellenzéki egyeztetésen az LMP

schiffer andrás (schiffer, lmp)
schiffer andrás (schiffer, lmp)

Az LMP nem vesz részt az MSZP által kezdeményezett január 2-i egyeztetésen – értesült a Magyar Nemzet és a Népszabadság.

Schiffer András, a párt frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy konkrét felkérést nem kaptak, így legfőbb döntéshozó testületük, a választmány sem tárgyalt arról, hogy ott legyenek. A frakcióvezető emlékeztetett arra is, hogy az MSZP tervei szerint választási együttműködéssel végződnének a tárgyalások, az LMP kongresszusa ugyanakkor már kimondta, hogy nem kötnek választási szövetséget a jelenlegi parlamenti pártokkal.

A Népszabadság értesülései szerint Schiffer András a napokban visszavonta az ökopárt országos választmányához benyújtott egyik indítványát, amely az alkotmányosság visszaállításának lehetséges megoldásairól szóló egyeztetést érintette volna a szocialistákkal. Schiffer szerint szó sincs arról, hogy az ügy ezzel lekerült volna a napirendről, vagy – ahogyan ezt a lap egyes forrásai feltételezték – a választmány néhány tagja harcosan ellenezte volna az MSZP-vel való bármilyen egyeztetést. Az alkotmányosság helyreállítása érdekében szükséges együttműködést mielőbb újra napirendre veszik az LMP-ben – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik