Belföld

Pénteken Szabad Egyetem az Agorában

A szénszünetben Szabad Egyetemet tartanak a Szent Györgyi Albert Agorában, ahol a résztvevők a nemsztrájk módszerével kívánnak tiltakozni a felsőoktatásban kialakult helyzet ellen.

A január 4-i nyitott rendezvényre hallgatót és oktatót, középiskolást és szülőt, valamint minden érdeklődőt várnak.  A Szegedi Tudományegyetem oktatói a nemsztrájk módszerével kívánják jelezni, hogy az utcai politizálás mellett egyéb eszközökkel is rendelkeznek, elsősorban a tudomány, a szabad gondolat eszközével.

Mert a tandíj nem tandíj – hanem költségtérítés; a forráskivonás nem forráskivonás – hanem átstrukturálás; a sztrájk nem sztrájk – hanem nemsztrájk.

A megmozdulás résztvevői ezért azt szeretnék, ha a szavak visszakapnák valódi jelentésüket. Ezért az Oktatói, a Hallgatói és a Szülői Hálózatok, a Miérthallgatók csapata, a Hálózat a Tanszabadságért és a Humán Platform, az Oktatói Hálózat Szegedi Bölcsésztagozata, valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének szegedi tagjai „nemsztrájkkal” kívánnak tiltakozni a felsőoktatásban kialakult helyzet ellen.

Szolidaritásukat fejezik ki az egyetemisták és középiskolások megmozdulásaival. Fontosnak tartják, hogy folyamatosan kapcsolatban maradjanak velük, demonstrálják, hogy csak a felnőtt, felelős, tudatos és tanult polgárok képesek előrevinni hazánkat.

Rendezvényünkkel Szeged, a város és minden lakója számára értéket kívánnakk létrehozni. Előadóik (a Szegedi Tudományegyetem mellett fővárosi felsőoktatási intézmények oktatói) tudományáguk, szakmájuk elismert képviselői, akik a „demonstrálásnak” egy olyan formáját választották, amellyel mindenki számára elérhetővé kívánják tenni a minőségi felsőoktatás, az universitás-eszme értékeit.

A Szabad Egyetemre 34 előadó jelentkezett, a 2013. január 4-én, 9.30-kor kezdődő előadássorozat három szekcióban zajlik:

1. a köz- és felsőoktatás aktuális kérdéseiről, társadalmi hasznosságáról, finanszírozási lehetőségeiről, modelljeiről

2. a hatalom fogalmairól a filozófiában, a művészetekben (és napjainkban)

3. a kultúráról, művészetről, tudományról

A Szegedi Tudományegyetem épületei szénszünet lévén zárva tartanak, ezért a rendezvényt a Szent-Györgyi Albert Agorában tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik