Belföld

2,5 milliárdot kap Debrecen

Debrecen (debrecen, )
Debrecen (debrecen, )

Uniós pénzekből tovább építik a belvárosi nyugati tehermentesítő kiskörutat, felújítják a városháza épületét és az egyik belvárosi parkot is. Az előző években 2,1 milliárdot költöttek városszépítésre.

Debrecen belvárosának funkcióbővítő rehabilitációjára nyert több mint 2,2 milliárd forint uniós támogatást a megyeszékhely önkormányzata, így összesen 2,5 milliárdot költhet a fejlesztésre – jelentette be Pajna Zoltán alpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján, a megyeszékhelyen. A projekt kivitelezési szerződését várhatóan 2013 januárjában írják alá, és év elején kezdődik a munka, amely a tervek szerint 2014 nyarán fejeződik be.

A fideszes politikus közölte: a program az idén nyáron lezárult belváros-fejlesztési projekt második üteme lesz. Tovább építik a belvárosi nyugati tehermentesítő kiskörutat, felújítják a városháza épületét és az egyik belvárosi parkot is.
Elmondta: az idén augusztusban átadott kiskörút második szakasza mintegy 1,5 milliárd forintból épülhet meg az Arany János és az Erzsébet utca között. Az elmúlt években a város már 800 millió forint értékben sajátított ki ingatlanokat a leendő nyomvonalon.

Az Antall Józsefről elnevezett útszakasz folytatásával a város főutcáját, a Piac utcát tehermentesítik a járműforgalomtól csaknem egy kilométer hosszan.

Mintegy 300 millió forintból újul meg a 170 éves városháza épülete is. A város ezzel több évtizedes adósságát törleszti, hiszen az épület tetőszerkezete már nagyon rossz állapotban van – mondta Pajna Zoltán, hozzátéve, hogy kicserélik a nyílászárókat, és megnyitják az egyik használaton kívüli kaput is.

A projekt harmadik elemeként az Ady-parkot újítják fel: a Csokonai Színház melletti park jövőre valódi közösségi térré válhat kávézókkal, és akár szabadtéri színelőadásokat és koncerteket is rendezhetnek ott. Ezek mellett a belvárosi Simonffy utca térkövezését is folytatják a Hal köz és a kiskörút között.

A debreceni belváros funkcióbővítő projektjének első elemében 2010 és 2012 között a Nagytemplom mögötti Emlékkert és Romkert, illetve a Hal köz újult meg, továbbá kialakítottak egy ifjúsági házat a belvárosban, és elkészült a tehermentesítő kiskörút első szakasza is. Az első ütem 2,1 milliárd forintból, szintén főleg uniós források bevonásával valósult meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik