Belföld

Felfüggesztett börtönre ítélték Keresztúri Farkas Csabát

A szegedi közgyűlés jobbikos bizottsági elnöke egy éve a jogászbálon inzultált egy fiatal nőt, majd verekedésbe keveredett a nő két testvérével.

Első fokon négy hónap, egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Keresztúri Farkas Csabát, a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnökét pénteken a Szegedi Városi Bíróság.

Az eset tavaly november 25-én, a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában történt, ahol jogászbált tartottak. A képviselő a rendezvényen ittas állapotban közeledett az ügy két másik vádlottjának, egy testvérpárnak a húgához, próbált “udvarolni” neki, majd bement a lány után a női mosdóba. Innen a biztonsági őrök tessékelték ki. Az első tettlegesség ezt követően történt a lány egyik bátyja és a képviselő között, az összetűzés kezdeményezője a politikus volt.

Hajnali három óra körül a képviselő – aki Kádár Gábor bíró megfogalmazása szerint elfogadhatatlanul viselkedett a lánnyal – ismét megpróbált beszélgetésbe elegyedni a testvérpár húgával. Amikor a lány másik bátyja ezt észrevette és próbálta megvédeni a testvérét, a politikus meglökte a férfit, majd dulakodás alakult ki köztük, aminek a biztonsági szolgálat vetett véget.

Az inzultusok sora az épület előtt is folytatódott, a tettlegesség kezdeményezője itt is a jobbikos képviselő volt. Keresztúri Farkas Csaba kezdetben tagadta a bűncselekmény elkövetését, a bíróságon azonban már elismerte bűnösségét, azt mondta azonban, a történtekre nem emlékszik, de bocsánatot kért az érintettektől.

Ádám Sándor, a politikus védője a vádlott előzetes mentesítését kérte a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól, mivel a szabadságvesztést kimondó jogerős ítélet Keresztúri Farkas Csaba képviselői mandátumának a megszűnésével járna. Kádár Gábor bíró szerint azonban erre a vádlottat a szándékos bűncselekmény elkövetése, és az, hogy időközben egy szabálysértési ügyben újabb eljárás indult ellene a Szegedi Városi Bíróságon, nem teszi érdemessé.

Az ügy másod- és harmadrendű vádlottját próbára bocsátotta a bíróság. A bíró kifejtette, a testvérpár is bűncselekményt követett el, amikor az őket szétválasztó biztonsági őrök jelenlétében az utcán elfogadták a megöléssel fenyegetőző vádlott felhívását és verekedni kezdtek vele, mert ekkor túllépték a jogos védelem lehetőségét.

A bíróság társtettesként, nyilvános rendezvényen, folytatólagosan elkövetett garázdaság bűntettében mondta ki bűnösnek a politikust, aki fellebbezett a döntés ellen.

A képviselő az ítélethirdetés után azt mondta, képviselői mandátumáról nem mond le, csupán bizottsági elnöki posztjáról távozik.

Korábban a Szeged24 részletesen beszámolt az esetről, melynek nyomán többen felszólították a jobbikos képviselőt, hogy mondjon le mandátumáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik