Belföld

Szeged kiáll az egyetemistái mellett

Jövő pénteken tárgyal a közgyűlés a hallgatói sztrájkbizottság támogatásáról. Senki nem tiltakozott ez ellen, így valószínűsíthető, hogy kiáll a város az egyetemisták mellett.

A szegedi közgyűlés valamennyi tagja támogatta csütörtökön, hogy a testület december 21-én napirendre tűzze a hallgatói sztrájkbizottságnak a Szegedi Tudományegyetem támogatását kérő javaslatát.

A közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén félszáz hallgató jelent meg kereplőkkel felszerelkezve, a képviselők támogató döntését pedig hangos tapssal fogadták.

A sztrájkbizottság azt kéri a közgyűlés tagjaitól, képviselőként mindent kövessenek el azért, hogy megmaradjon az SZTE tizenkét kara, képzési rendszere, 30 ezres hallgatói létszáma és az intézmény autonómiája. A hallgatók azt is elvárják a képviselőktől, hogy a gimnazisták ne az utolsó pillanatban értesüljenek továbbtanulásuk feltételeiről.

A közgyűlést követően Botka László (MSZP) polgármester újságíróknak úgy fogalmazott, hogy Szeged jövője összefonódik az egyetemmel. A politikus hangsúlyozta: minden szegedinek kötelessége kiállni az egyetem mellett, mert kilencven éve ez adja a város erejét.

A polgármester közölte, megérti a diákok felháborodását, hiszen az államilag támogatott helyek számának csökkentése azt eredményezheti, hogy sok tízezer tehetséges, de nem tehetős fiatal kiszorul a felsőoktatásból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik