Belföld

Rabbikkal tárgyal a Jobbik

Vona Gábor szerint az is mutatja, hogy pártja nem náci, hogy egy anticionista zsidó szervezet vezetőivel beszélgetett több képviselőtársával együtt.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke saját Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a Neturei Karta nevű szervezet rabbijaival tárgyalt hétfőn. A megbeszélésen a pártelnökön kívül részt vett Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője és ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész is.

Vona Gábor bejegyzése szerint „miközben az egész világsajtó arról cikkez, hogy a Jobbik náci és antiszemita, eközben zsidó rabbikkal tárgyaltunk, és közösen értettünk egyet abban, hogy a világra nagyon komoly veszélyt jelent a cionizmus, annak erőszakossága és a népek közötti békétlenség szítása”.

A Jobbik elnöke bejegyzésében a Neturei Kartáról azt írta, hogy annak „tagjai olyan ortodox zsidó emberek, akik elítélik a cionizmust, annak erőszakos hatalmi törekvéseit, a palesztinok elnyomását, valamint Izrael államot sem fogadják el. Számukra a zsidóság a jámbor vallásossággal és a Tóra tanulmányozásával azonos, és szerintük a zsidók dolga, hogy a világban szétszórva mindenhol törekedjenek a politikától távol maradni és az adott ország népével a legjobb kapcsolatra törekedni. Ők az a szervezet, akik Ahmadinezsád iráni elnökkel is már többször találkoztak.”

A Neturei Kartát 1938-ban hozták létre Jeruzsálemben, amely akkor a brit mandátumú Palesztinához tartozott. A szervezet az angol nyelvű Wikipedia szerint ellenzi a cionizmust, és Izrael állam békés megszüntetését kezdeményezi.

A Neturei Karta 2012 novemberében világszerte tüntetéseket szervezett, így tiltakozva a Gázában történt „cionista erőszak ellen”. Demonstrációt tartottak New Yorkban, Londonban, Kanada nagyvárosaiban és Jeruzsálemben is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik