Belföld

Végsőkig kitartanak a szegedi egyetemisták

Hallgatói ülősztrájk a szegedi megyeházán (Hallgatói ülősztrájk a szegedi megyeházán)
Hallgatói ülősztrájk a szegedi megyeházán (Hallgatói ülősztrájk a szegedi megyeházán)

A felsőoktatási keretszámok újratárgyalását szeretnék elérni a szegedi hallgatók és oktatók, akik hétfőn tiltakozó akcióba kezdtek a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében.

Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnöke a Szeged24 tudósítójának elmondta, hogy a demonstráció megkezdése előtt egyeztettek a kormányhivatal illetékeseivel, és sikerült elérniük, hogy nem gördítettek akadályt az akció elé. Az elnök hozzátette, hogy az oktatási államtitkárság tervezete brutális megszorítást tartalmaz, ami elfogadhatatlan számukra. Az elmúlt egy évben ötödére csökkent az államilag finanszírozott hallgatói létszám, Szeged esetében ez azt jelenti, hogy a legtöbb egyetemi képzés veszélybe került.

A Szegedi Tudományegyetemen a hallgatói érdekképviselet számításai szerint körülbelül, az államilag finanszírozott helyek drasztikus csökkentése miatt 10 ezerre csökken a hallgató létszám, noha most megközelítően 30 ezren tanulnak az oktatási intézményben.

Az akciónak nincs határideje, ha kell, éjszaka is az épületben maradunk, és addig leszünk itt, amíg az oktatási tárca nem dönt másként – mondta Török Márk – A következő napokban országszerte nagyon sok kisebb-nagyobb tiltakozó akció lesz, ha ezek nem érnek célt, a teljes felsőoktatást érintő sztrájk jöhet”

A minisztérium eddigi magatartását figyelembe véve nincsenek illúzióik a hallgatóknak és az oktatóknak, de amennyiben megmaradnak az eredeti elképzelések, népszavazás kiírását kezdeményezik a kérdésben. A demonstráción egyébként körülbelül ötvenen vannak, zömében hallgatók, de két oktató is csatlakozott hozzájuk.

Hétfőn délután 4 órakor az SZTE Bölcsészettudományi Karán hallgatói fórum kezdődik, ahol a diákok mellett intézmény oktatói, valamint az egyetem vezetése is képviselteti magát. Török Márk azt mondta, hogy a hallgatói önkormányzat is ott lesz, de a fórum nem döntéshozó szerv, így az itt elhangzott vélemények, ötletek csak kiegészítik a megyeházi demonstrációt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik