Belföld

Szabó Tímea a romapénzekről

Szabó Tímea levelet írt a miniszternek.

“Örvendetes, hogy a sokadik felszólalásom után az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghallotta kérdésemet, és végre hajlandó foglalkozni a roma pénzek pazarló és felelőtlen elköltésének problémájával. Sajnálatos módon Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár MTI-hez eljuttatott közleménye ellenére semmilyen levelet nem kaptam a minisztériumtól sem elektronikus, sem postai úton, az a kijelentés pedig, hogy ‘megkezdődőtt a monitoring rendszer felépítése’, továbbra sem jelenti azt, hogy felállt volna a májusra ígért roma felzárkózásra elkülönített pénzeket felügyelő bizottság” – így kezsi Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek írt nyílt levelét az LMP-s Szabó Tímea, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke.


Szabó Tímea

Aztán így folytatja: “Az utóbbi hetekben számos fórumon, többek között a parlamenti roma vitanapon is felhívtuk a minisztérium figyelmét, hogy hiába ígérték meg még idén májusra a roma felzárkóztatásra elköltött forrásokat monitorozó bizottság felállítását, ennek azóta sincs se híre se hamva. Hiába telt el fél év, még mindig a levegőben lóg a kormány ígérete. A források elköltésének követésére óriási szükség volna. Egy korábbi ÁSZ-jelentés szerint az 1996 és 2006 között roma felzárkózásra elköltött több mint 120 milliárd forintnak csak alig 10 százaléka jutott el a magyarországi cigánysághoz. Ez azt jelenti, hogy több mint 100 milliárd forint ismeretlen helyre vándorolt.”

Szabó Tímea azt követeli, hogy a minisztérium mielőbb “lépjen az ügyben”, már csak azért is, “mert 1998 és 2002 között Orbán Viktor volt a miniszterelnök, és a felzárkóztatás iránti elkötelezettséget mi sem mutatná jobban, mint hogy a kormány saját érintettségét is górcső alá vonja”.

“Az LMP határozottan és ismételten kéri a kormányt: haladéktalanul tájékoztassa a közvéleményt arról, hogy hol tart a monitoring rendszer kiépítése, milyen konkrét lépések történtek eddig, és mikor áll fel a fél éve beígért bizottság” – zárja nyílt levelét Szabó Tímea.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik