Belföld

Keményen elbánik a bomlasztókkal a KDNP

Korbács (korbács,)
Korbács (korbács,)

A párt egyértelművé tette: aki szembe mer helyezkedni az irányvonallal, annak távoznia kell.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felszólítja mindazokat, akik a párt országos választmánya által meghatározott irányvonalat, szövetségi politikát és kormányzati szerepvállalást nem fogadják el, ne belülről bomlasszanak, hanem távozzanak önként a pártból.

A kisebbik kormánypárt országos választmánya ülésén elfogadott, az MTI-hez eljuttatott politikai nyilatkozat rögzíti azt is: mindazon kérdésekben, amelyek a párt irányvonalát, szövetségi politikáját, kormányzati szerepét, programját és kampányát akárcsak áttételesen is érintik, nyilatkozni kizárólag a párt elnöke, illetve a frakció vezetője által megbízottakkal egyeztetett módon, a sajtóosztály koordinálásával lehet. Elfogaták még a párt alapszabályának módosítását is, amely nem változtatott a kettős tagság intézményén,

A párt a társadalom előtti megjelenése és sikere érdekében felkéri a pártügyészt és az országos etikai és fegyelmi bizottságot, hogy a választmány ezen döntésével szembehelyezkedő, azt megsértőkkel szemben határozottan és szigorúan lépjen fel – olvasható a dokumentumban. A Kereszténydemokrata Néppárt országos választmánya kinyilvánítja elkötelezettségét a korábbi választmányok döntései, politikai irányvonala és a kormány mellett.

Mint írták, megkérdőjelezhetetlennek tekinti Barankovics István és Varga László hiteles kereszténydemokrata politikai örökségét, és emlékeztet arra a magyar politikatörténetben példátlan sikerre, hogy a törvényes működés helyreállítása után újra parlamenti és kormánypárt, valamint az Európai Néppárt teljes jogú tagja lett a KDNP. A párt választmánya elfogadhatatlannak nyilvánít és elutasít minden ezzel ellentétes megnyilvánulást – áll a nyilatkozatban.

A dokumentum szerint az országos választmány hitet tesz következetesen képviselt irányvonala mellett, amely a KDNP kormányzati szerepének köszönhetően lehetővé tette legfontosabb programpontjaik megvalósulását a keresztény ihletettségű új alaptörvény megszületésétől kezdve a családi típusú adózás megvalósulásán át az egyházak egyenlő finanszírozásáig.

A választmány politikai célként határozza meg az eddigieknek megfelelően, a jövőben is a kereszténydemokrata értékeknek és a KDNP programjának hangsúlyos megvalósítását a Fidesz-KDNP kormányban – áll a kommünikében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik