Belföld

Tarlós István fellélegezhet

Tarlos-Istvan(960x640)(4).jpg (tarlós istván, )
Tarlos-Istvan(960x640)(4).jpg (tarlós istván, )

Jelentős eredménynek tartja Tarlós István főpolgármester, hogy a kormány átvállalja Budapest adósságainak 40 százalékát - írja a Magyar Hírlap.

Tarlós István a lapnak nyilatkozva elmondta: szinte bizonyos, hogy karácsony előtt tárgyalóasztalhoz ülnek.

A főpolgármester kifejtette: az átvállalással az éves adósságszolgáltatásuk után fizetendő kamat több milliárd forinttal csökken, és javul a főváros hitelképessége, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a lépés nem jár jelentős készpénzmozgással, így ettől a Budapesti Közlekedési Vállalat finanszírozása még nem oldódik meg. Jó hír viszont, hogy sztrájk egyelőre nem lesz.

A főváros adósságállománya körülbelül 190 milliárd forint, ennek negyven százalékát vállalja át az állam, ami körülbelül 80-90 milliárd forintot jelenthet – tette hozzá a főpolgármester.

A kormány november közepén döntött az önkormányzati adósságátvállalásról. Eszerint az ötezres lélekszámnál kisebb települések adósságát még az idén teljes egészében rendezi az állam, az ennél nagyobbak esetében pedig 2013 közepéig vállalja át az adósságállományt 40 és 70 százalék közötti mértékben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik