Belföld

AIDS – 25 év, 333 halott

Alig múlt 18 éves az a fiú, aki ma a legfiatalabb szexuális úton fertőzött HIV-beteg Magyarországon. A betegség egyre fiatalabb korosztályt érint hazánkban. Ma van az AIDS világnapja.

Magyarországon 2006 óta szinte minden évben emelkedett az újonnan felismert HIV-fertőzöttek száma. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai szerint idén szeptember 30-ig összesen 33 új AIDS-megbetegedést regisztráltak az Országos Epidemiológiai Központban, az első háromnegyed évben 166 új HIV-fertőzött került a nyilvántartásba – több mint háromnegyedük férfi és túlnyomó többségük homo- illetve biszexuális úton fertőződött. A nyilvántartott HIV-pozitív személyek kétharmadát Budapesten, illetve Pest megyében diagnosztizálták. Magyarországon 1987 és 2012. szeptember 30. között összesen 333-an haltak meg AIDS-tünetegyüttes következtében.

Bár a jelenlegi, valamivel több, mint kétezer fertőzöttel – 2012. I. negyedévig: 2165 – továbbra is az alacsonyan fertőzött országok közé tartozunk Európában, a fentebb ismertetett értékek meghaladják az elmúlt évben bejelentett AIDS-betegek, illetve HIV-fertőzöttek számát.

Influenzának tűnhet

A HIV (emberi immunhiányt okozó vírus) a fertőzött ember vérével, nemi váladékával, vért tartalmazó váladékaival, fertőzött vérrel szennyezett eszközökkel (pl. injekciós tű), valamint anyatejjel vihető át. Szexuális kapcsolat során, a nyálkahártyán keletkezett apró sérüléseken keresztül jut be a vírus a szervezetbe.

A fertőzést követő 4 héten belül, az esetek 50-90 százalékában influenzára emlékeztető tünetek, kiütések, nyirokcsomó-megnagyobbodás, láz, ízületi és izomfájdalom léphet fel. Ezek a tünetek azonban néhány hét alatt maguktól, kezelés nélkül elmúlnak. Ugyanakkor a vírus az immunrendszer működését gyengítve az évek során szinte teljesen elpusztítja azt, így a HIV-fertőzötteknél kialakul az AIDS-betegség. Az AIDS-betegek halálát többek között különböző fertőzések, daganatos betegségek és az idegrendszer károsodása okozhatják.

Míg korábban a harmincas korosztály volt a legveszélyeztetettebb csoport, mára már a huszon-, tízenévesek között terjed leginkább a vírus. A legfiatalabb magyar, aki szexuális úton fertőződött, alig múlt 18 éves.

Anonim és ingyenes

Az AIDS karbantartható betegség, és nagyon könnyen megelőzhető, ha az érintettek tudják, mit kell tenni. Az orvostudomány mai állása szerint már lehet lassítani a vírus szaporodását, – sőt, nemrég kanadai kutatók a HIV-vakcina eredményességéről számoltak be – így mérséklődik az immunrendszer károsodása és a beteg fertőzőképessége is csökken. Minél korábban ismerik fel a HIV-pozitivitást, annál előbb kezdhetik el a fertőzöttek kezelését, így nőhet a tünetmentesen leélt életévek száma.

Az országban több helyen működnek úgynevezett HIV/AIDS Tanácsadók, ahol anonim, illetve önkéntes nevesített szűrővizsgálatokat is végeznek ingyenesen. Budapesten az Országos Epidemiológiai Központ is üzemeltet olyan ambulanciát, ahol tanácsadás mellett elvégzik az ingyenes HIV-szűrővizsgálatot. A vérvételhez nem szükséges beutaló, az eredmény egy héten belül elkészül, de térítés ellenében akár 24 órán belül is rendelkezésre áll.

36 millióan a világban

Több mint 36 millió HIV-fertőzött él a világon, ebből több mint 2,5 millió gyermek. A legtöbben, 5,6 millióan Dél-Afrikában, de ijesztő adat, hogy a nem is annyira távoli Oroszországban és Ukrajnában is drasztikusan emelkedik a fertőzések száma. Az orosz AIDS-központ attól tart, hogy az országban a HIV-fertőzöttek száma a jelenleg becsült egymillióról öt éven belül akár hárommillióra emelkedhet.

Általánosságban elmondható, hogy a fertőzöttek mintegy fele még 25 éves kora előtt kapja el a vírust, és 35 éves kora előtt meghal AIDS-ben. A WHO előrejelzése szerint, még ha a későbbiekben csökken is a megbetegedések aránya, továbbra is a világszerte 10 leggyakoribb haláleset egyike marad. Az AIDS az évtizedek során a megbélyegzettségből a világ egyik legnagyobb globális problémájává nőtte ki magát.

Első az etika!

A szakemberek nem győzik elégszer hangsúlyozni: fontos, hogy mindenki megismerje a HIV-fertőzéssel kapcsolatos veszélyeket, kockázatokat és a védekezés lehetőségeit. Szükséges, hogy a gyerekek megfelelő szexuális felvilágosításban részesüljenek még azelőtt, hogy aktív nemi életet kezdenének élni. Az óvszermentes szex, a drogosok tűcseréje, a kórházi vérátömlesztések ugyanis még mindig rengeteg ember halálát okozzák világszerte.

Hazánkban azonban „A politikai erő most nem a felvilágosítás, hanem az etika felé indult el”- legalábbis Hoffmann Rózsa szerint. Az oktatási államtitkár így hárította a felvetést, mely szerint tanítani kellene a szexuális védekezést az iskolákban.

Az ombudsman is felszólalt

Szabó Máté ombudsman szerint hatékonyabbá kell tenni a Nemzeti AIDS Bizottság tevékenységét, ezért felkérte Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-vel.

A közlemény szerint a HIV-pozitív és AIDS-betegek ellátását jelenleg szervezik át, annak szakmai szempontjaiba az ombudsman nem kívánt beleszólni. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az átalakított rendszer szabályozásának meg kell felelnie az Alaptörvénynek és az alapjogi elveknek. Az érintett fogászati ellátások “szakmai protokollnak megfelelő finanszírozását” viszont külön kiemelve kérte a minisztertől az ombudsman – írták.

Keveset tudnak, és nem védekeznek

A Durex tavaly készített nemzetközi kutatásából kiderült: a magyar nők 75 százaléka és a férfiak 71 százaléka saját bevallása szerint nem tud eleget a nemi úton terjedő betegségekről. A hazai válaszadók kétharmada (64 százalék) elismerte, szüzessége elvesztésekor egyáltalán nem védekezett HIV/AIDS, vagy egyéb nemi úton terjedő megbetegedések ellen. Ráadásul ezen rossz szokásukon a későbbiekben sem változtatnak: a mai napig sokan egyáltalán nem védekeznek az együttlétek során – áll a felmérésben.

Ha az állam nem is érzi feladatának, a felvilágosításban jelentős szerepet kaphatnak az óvszerreklámok és promóciók, amelyek számát – a szakemberek szerint – növelni kellene. És bár a kezdeményezést mindenképpen hasznosnak tartják, a tapasztalatok szerint a videók célja gyakran elsikkad, mert maguk a hirdetések váltanak ki társadalmi vitát.

Szexfüggő kandúr

Védekezz!

Hírességek, akik megkapták a vírust

Isaac Asimov hibáján kívül, vérátömlesztéssel kapta meg a halálos kórt. Freddie Mercury, a Queen zenekar legendás énekese homoszexuális úton, Magic Johnson kosárlabdázó pedig heteroszexuális úton fertőződött meg. Holly Johnson, a nyolcvanas évek egyik legnagyobb, „Relax” című slágerének szerzője, 1991-ben jelentette be, hogy HIV-pozitív.

Tony Richardson angol színházi és filmrendező, producer szintén az AIDS szövődményeiben hunyt el 1991-ben. Két Oscar-díjat kapott Tom Jones című filmjéért, leghíresebb azonban a Dühöngő ifjúság című munkája, Richard Burton főszereplésével.

Anthony Perkins amerikai színész 1992-ben, 60 éves korában hunyt el AIDS következtében fellépő komplikációk miatt. Legismertebb szerepe Norman Bates az 1960-as Alfred Hitchcock által rendezett Psycho című filmben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik