Belföld

Nem akarnak savas port Fóton

Forgalomlassító demonstrációt tartottak a várost Dunakeszivel összekötő út mentén, ahová egy új salaklerakót terveznek. A fóti alpolgármester szerint korai még tiltakozni.

A több tucat autós megmozdulását szervező koordinációs bizottság képviselői azt mondták tudomásuk szerint a rákospalotai hulladékégetőből kikerülő salak jelenlegi tároló helye “pillanatok alatt” megtelik, így várhatóan mielőbb szükség lenne egy új, nagy kapacitású tárolóra – a tervek szerint – a Fót kisalagi részében elhelyezkedő volt homokbánya területén.

A civilek szerint a homokbánya és a lakott terület közötti távolság mindössze pár száz méter, emiatt a felhalmozott salak komoly veszélyforrást jelenthetne a helyiekre.

Januárban – hasonló okok miatt – az MSZP fóti szervezete népszavazást kezdeményezett az ügyben, ám az összegyűjtött aláírásokat tartalmazó íveket végül megsemmisítették. Azt mondták, aggályaikat fenntartják, de nem szerették volna többmilliós költségbe verni egy esetleges referendum miatt a várost.

Pozderka Gábor, Fót fideszes alpolgármestere az MTI érdeklődésére elkapkodottnak nevezte a pénteki demonstrációt. Azt mondta, egyelőre csak vizsgálódnak a salaklerakóról, egy szakértői anyag is elkészült, amely szerint a szükséges előírások betartása mellett nem jelenthetne veszélyt az emberekre a beruházás. Döntés még nem született,  határidőket sem tűztek ki. Mivel jelenleg a Dunakeszit Fóttal összekötő út mellé hordják a szemétégetőből a salakot, alig okozna változást az út másik oldalán, de már Fót közigazgatási területén egy biztonságos lerakó üzemeltetése – tette hozzá az alpolgármester, aki politikai indíttatásúnak minősítette a demonstrációt.

A salak savas por, fertőzi a levegőt és a vizet. Korábban erre hivatkozva sikerült megakadályozni, hogy Budakeszin bővítsenek. Az új salaklerakó csupán fél kilométerre lenne egy ivóvízkúttól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik