Belföld

Meneszthetik a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóját

A tulajdonosi jogokat gyakorló szegedi önkormányzat kulturális bizottsága 6:2 arányban szavazott a leváltás mellett, a város közgyűlése szombaton dönt arról, napirendre veszi-e a kérdést.

“A megrendült bizalom egy hosszabb folyamat eredménye” – mondta Haág Zalán (Fidesz-KDNP), az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke csütörtökön az MTI-nek.

Kifejtette, hogy korábban is voltak problémák az igazgató munkájával, “olyan megnyilvánulásai voltak, amelyek az önkormányzat képviselőit sérthették. Ezért döntött úgy a bizottság, hogy a szombati közgyűlésen kezdeményezi leváltását, helyére pedig Kelemen Csabát javasoljuk, aki eddig az egri Agria Nyári Játékok vezetője volt”.

A kormánypárti politikus szerint az idei Szabadtéri Játékok kapcsán minőségi kifogások is felmerültek Bátyai Edina tevékenysége kapcsán, és – mint hozzáfűzte – a nézettség sem hozta az elvárt számokat, “ezzel az emberek is kinyilvánították véleményüket az elvégzett munkáról”. Haág Zalán a jéghegy csúcsának nevezte a közelmúltban a REÖK-ben bemutatott kiállítás egyik installációját, “amelyben a többség értelmezésében Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című remekművét gúnyolták ki azzal, hogy egy asztalra tizenkét tányérnyi fekáliát raktak egy levágott kéz társaságában”.

“Mindezt közpénzből állították ki. A folyamat eredményeként a tulajdonosi bizalom megrendült, ezért döntött a kulturális bizottság úgy, hogy kezdeményezi a szombati közgyűlésen az igazgató felmentését” – szögezte le a testület elnöke.
Bátyai Edina helyére Kelemen Csaba színművésznek, az egri Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója kinevezését javasolják, aki ezentúl Sasvári Sándor mint művészeti vezető segítségével irányítaná az intézményeket. “A leendő igazgató tervei szerdán meggyőzték a bizottságot arról, hogy megfelelő kezekbe kerülne a vezetés” – tette hozzá Haág Zalán.

Kelemen Csaba a Szeged.ma hírportálnak azt mondta, a tradíciók tisztelete mellett az ifjúságot is aktívan be kell vonni a nyári szegedi színházi életbe, míg a szabadtéri csillagtetős színpadára az ország legjobb operettjeit és musicaljeit kell elhozni.

“Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a szegedi szabadtérin ki kell alakítani egy új műsortervet, de nagyon fontos, hogy a pozitív hagyományokat megőrizzük és továbbvigyük zökkenőmentesen. Ennek legalapvetőbb eleme a nemzeti gondolkodás, a nemzeti szellem, s a nemzeti darabok továbbvitele” – nyilatkozta Kelemen Csaba, aki szerint növelni kellene a zenés műfaj jelenlétét a szabadtérin, Szegeden nemzetközi és országos operett- és musicalfesztivált lehetne rendezni.

A Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetői posztjára esélyes Sasvári Sándor szerint rengeteg olyan darab van, amelyek méltatlanul el vannak hanyagolva, például “magyar szerzők művei, rockoperák, musicalek, amelyeket Szegeden be kellene mutatni”.

Ha a szombati szegedi közgyűlés elfogadja, akkor Kelemen Csabát december 1-jével nevezik ki, december 8-ig Bátyai Edinával közösen dolgozna, és azt követően venné át a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) irányítását 2014. december 31-ig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik