Belföld

Ujhelyi: közveszélyes törvényhozás zajlik Magyarországon

Ujhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke szerint a parlament nagy többsége nincs tisztában a naponta meghozott döntésekkel és a következményeivel sem.

Az ellenzéki politikus szerdai nyíregyházi sajtótájékoztatóján azt mondta: kaotikus a törvényhozás működése, a kormánypárti képviselők óráról órára változtatják meg egy-egy jogszabály tartalmát.

Nem lehet követni az Országgyűlés, a “törvénygyár” munkáját, így nem lehet tudni azt sem, kivel és miről egyeztet a kormány egy adott törvényjavaslat benyújtása előtt – fogalmazott az MSZP-s politikus, majd hozzátette: az Orbán-kormány egy dologra, “saját hatalmának a törvényhozás megerőszakolásával történő bebetonozására koncentrál.

Ennek a folyamatnak megdöbbentő állomása volt a parlament hétfői ülésén elhangzott “jobbikos elszólás”. A Jobbik azért engedhette meg magának a demokratikus országok körében példátlan mondatokat, mert ezt szülte az elmúlt két év kormányzati politikája – mondta Ujhelyi István.

Hozzátette: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legutóbbi választáson húsz százalékot kapott a Jobbik, viszont akik rá szavaztak, nem szélsőséges nézeteket követő, hanem reményvesztett, a politikában csalódott emberek voltak. A baloldalnak az a felelőssége, hogy olyan programot tegyen le az asztalra, amely a legelesettebbeknek valós jövőképet és kormányzati alternatívát mutat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik