Belföld

Munkácsy 150 forintért

A Móra-múzeum Munkácsy-kiállítását minden diák 150 forintért tekintheti meg december 1-jén, szombaton.

Munkácsy Mihály asztalosinasból lett festőművész: a tanulmányaihoz szükséges pénzt saját magának kellett összekuporgatnia. Megpróbált minél több festményt értékesíteni, hogy Nyugat-Európában tanulhasson – így történt ez 1865-ben is. A 21 éves ifjú Munkácsy akkoriban Gerendáson tartózkodott és alkotott. Télen eljutott a vármegyei bálra, ahol kisorsolta Fonó lány című alkotását: a festményért 150 forintot kapott. Ligeti Antalnak küldött levelében megírta, hogy ekkor már nem sok pénz hiányzott a tanulmányúthoz, éppen az útilevelére várt.

A Móra Ferenc Múzeum lehetőséget ad a legfiatalabbaknak is, hogy megismerhessék a festőzseni pályafutását. A lenyűgöző képek megtekintésének hatására lehet, hogy valamelyik ifjú látogató is elindul majd a festővé válás rögös útján. Ezért 150 forintért tekintheti meg minden diák a Munkácsy-kiállítást december 1-jén, szombaton: általános és középiskolásokat, egyetemistákat és főiskolásokat egyaránt várnak.

A különleges napon a Móra-múzeum 8-tól 18 óráig tart nyitva, a szervezők várják a csoportok előzetes bejelentkezését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik