Belföld

Matolcsy lesújt: az egyetemek a túlélésért küzdenek

Tüntetés a felsőoktatási törvény ellen (felsőoktatási törvény, tüntetés, Hoffmann Rózsa, Hallgatói Hálózat)
Tüntetés a felsőoktatási törvény ellen (felsőoktatási törvény, tüntetés, Hoffmann Rózsa, Hallgatói Hálózat)

Intézmények zárnak be, fejlesztések maradnak el, fizetések csökkennek a felsőoktatási zárolások miatt.

Bár Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az elrendelt 7,33 milliárd forintos felsőoktatási zárolásokról azt mondta, az elvonás nem teszi lehetetlenné az intézmények helyzetét, túlzás működésképtelenséget emlegetni.

A Semmelweis Egyetemet 444 millió forintos zárolás sújtja. Ez az állami támogatás mintegy 30 százaléka az év utolsó két hónapjára vonatkozóan. Az egyetem ezt saját bevételéből ebben a rövid időszakban nem tudja kigazdálkodni, ezért csökkentik a vizsganapok számát, bezárnak december végén-január elején egyes épületeket.

Ugyanígy lakat kerül ebben az időszakban a debreceni campus – a betegellátást szolgáló létesítmények, a kollégiumok és a külső szervezetek által bérelt helyiségek kivételével – minden épületére. A dolgozók kötelező jelleggel szabadságra mennek, de a rektori hivatalban, a gazdasági főigazgatóságon és a centrumok központi ügyintézésben ügyeleti rendet tart az intézmény. 900 millió – a Debreceni Egyetem ennyivel gazdálkodhat kevesebből. Ez az egyetem csaknem egyhavi állami támogatásának felel meg, vagyis ennyi pénzt kellene kigazdálkodnia másfél hónap alatt a felsőoktatási intézménynek.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) 720 millió forintos lyuk lett a büdzsében. Leállították a folyamatban lévő, előre betervezett kisberuházásokat, felújításokat, minimalizálták a karbantartási költségeket, és ott is felmerült a szénszünet elrendelése is. A soproni központú Nyugat-magyarországi Egyetemtől 330 milliót zároltak, racionalizálásra készülnek, ez pedig érintheti az oktatói létszámot. Egyelőre nem eldöntött, hogy ez leépítéseket, egyes külső megbízások visszavonását jelenti, vagy azt, hogy nem töltik be a nyugdíjba vonulók helyét.

Az év eleji 827 milliós költségvetési elvonás után a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett felsőoktatási zárolás a Miskolci Egyetemet mintegy 278 millió forinttal “rövidíti meg”. Az egyetemen 2008-hoz képest reálértéken már így is több mint 4 milliárd forinttal csökkent a fenntartói, állami támogatás. A szakképzési hozzájárulás kiesése további 400 milliót, az innovációs járulék kiesése pedig 600 millió forintot jelent az idén. Az újabb 278 milliós veszteség egyhavi munkabérnek megfelelő összeg, ezt az egyetem megpróbálja kigazdálkodni, részben a saját bevételek átrendezésével, részben szénszünettel.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 725,11 millió forintot zárolnak. A karok maguk döntöttek, hogy milyen forrásból gazdálkodják ki a szükséges összeget, jellemzően a fejlesztési célra félretett maradványok, a kiemelkedő teljesítményt díjazó jutalmak, keresetkiegészítések estek áldozatául a zárolásnak. A karokat kiszolgáló szervezeteknél a személyi juttatásokat csökkentették, a legmagasabb jövedelműek körében 8 százalékos volt – az éves szintre vetített – csökkentés, a legkevesebbet keresőknél 3,5 százalékos.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemet 874 millió forinttal érinti a kormányzati intézkedés. Idén felújításokat már nem tudnak végezni, karbantartások közül csak a jogszabályban kötelezően előírt, illetve az életveszély elhárítását szolgáló feladatokat hajtják végre. Új pályázatok indítását kénytelenek jelentősen megszigorítani, tekintettel arra, hogy egyrészt nem maradt forrás az utófinanszírozott pályázatok megelőlegezésére, másrészt a pályázatokban általában nem finanszírozott, de a pályázat sikeres lebonyolításához szükséges tételek (például az áfa) biztosítását nem tudják megoldani. A közműköltségeket az év hátralévő időszakában a szokásos takarékossági intézkedések mellett tovább csökkentik, néhány ingatlan kivételével (kollégiumok, egy-egy vizsgáztatásra kijelölt épület) december 22-étől január 7-éig bezárnak, amivel csaknem 80 millió forintot tudnak megtakarítani.

Az Óbudai Egyetemen 211 millió forintot zároltak. Az egyetem ezt a kiadások lefaragásával igyekszik kigazdálkodni. Így december 22. és január 6. között zárva tartja valamennyi épületét, ami várhatóan jelentős megtakarítást eredményez. Ezen időszak alatt valamennyi alkalmazottat szabadságolják. További megtakarítást jelent a kiadások visszafogása.

A Budapesti Corvinus Egyetemet a zárolások 360 millió forinttal érintik: december 20. és január 6. közötti bezárnak az épületek. Befagyasztják a dologi kereteket, visszafogják a beszerzéseket, átütemezik a pályázatok kiadásait, ahol lehet.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI megkeresésére közölte: a katolikus fenntartású intézmények is az adott jogszabályi keretek között működnek, és mindent megtesznek azért, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is biztosítsák az intézmény fenntarthatóságát. “Azonban részletes információt nem áll módunkban adni” – tették hozzá. A Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: “a 2012-es év súlyos anyagi meglepetéseket tartogatott a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) számára is”. Mint írták, korábbi nehézségeiket “tovább tetézte”, hogy 2012-re 15 százalékos nagyságrendben újabb elvonást hajtottak végre, felborítva ezáltal az éves költségvetésüket, mivel erről csak augusztusban értesültek. Közlésük szerint a KRE-nek 143 millió forintot kell visszafizetnie az államnak 2011-re és 2012-re, ezért a zsinattól fenntartói segítséget kért. A Debreceni Református Hittudományi Egyetemnek mintegy 156 millió forint visszafizetési kötelezettsége van, amihez szintén fenntartói segítséget kértek és kapnak.

A Dunaújvárosi Főiskolának 51 millió, az egri Eszterházy Károly Főiskolának 150 milliót kell megtakarítania, leginkább a túlórák kifizetéseit tartják vissza és bércsökkentést hajtanak végre.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) – bár nem az EMMI irányítása alatt áll – büdzséjét 72 millióval húzták meg. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumi zárolás miatt úgy döntöttek, hogy a későbbi időpontra átütemezhető karbantartási, felújítási munkákat korlátozzák, a halasztható, illetve a beszerzési tilalom alá eső beszerzéseket (bútor, informatikai eszközök, gépjárművek) elhalasztják, további kiadáscsökkentésként pedig a külső oktatói, szakértői megbízások kereteit csökkentik.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik