Belföld

Döntés a Csongád megyét érintő M43-as autópályáról

A döntés értelmében csak a meghatározott eszközökkel lehet építeni a pályát.

Még 2010-ben kezdődött meg a Csongrád megyét is érintő M43 autópálya Szeged és Makó közötti szakaszának építése, miután a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megkapta az Európai Bizottság jóváhagyását a tervre. Azután azonban per lett belőle, amelyben immár harmadszor is elutasította a M43-as autópálya építőjének vitájában a Porr Bau GmbH kérelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB).

Az osztrák cég újabb keresetében azt kifogásolta, hogy az M43-as továbbépítésének tenderkiírásában az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. fix beton- és aszfalt keverőt írt elő, holott azt mobil berendezésekkel is helyettesíteni lehet.

A 23,1 kilométer hosszú autópályára múlt év végén írta ki a közbeszerzést a NIF, a becsült építési költség bő 40 milliárd forint volt. Az ajánlattevőnek rendelkeznie kellett – 50 kilométeren belül – egy, legalább 240 tonna óránkénti kapacitású aszfaltkeverővel, és egy – ugyanilyen távolságra lévő – minimum 100 köbméter óránkénti kapacitású betonkeverő teleppel.

A Porr azért nem tehetett ajánlatot, mivel nem volt a helyszínhez közel fix telepítésű aszfalt-, illetve betonkeverő telepe, ezért a KDB-hez fordult. A döntőbizottság azzal utasította el a keresetét, hogy nem ügyfélképes a Porr.

A felhívásra két ajánlat érkezett, az egyiket a Duna Aszfalt Kft., a másikat pedig az EKMS-M43 konzorcium adta be. 
Az eredményhirdetés előtt újra a KDB-hez fordult a Porr, kifogásolva az ajánlattételi feltételek túlzott meghatározottságát.

A Porr azzal érvelt, hogy rövid idő alatt képes mobil keverőket telepíteni a helyszínre. A NIF viszont azzal indokolta a fix keverők szükségességét, hogy a munka addig el sem kezdődhet, amíg a környékbeli aszfaltos utakat meg nem erősítik, az anyagszállítás miatt.

A KDB most sem tekintette ügyfélnek a Porrt, ezért elutasította a keresetét. A Fővárosi Törvényszék viszont új eljárásra kötelezte a KDB-t, vagyis annak érdemben kellett döntenie.

Ez az eljárás zárult le pénteken, a Porr keresetének az elutasításával. A döntőbizottság elfogadta az ajánlatkérő érvelését: csak fix telepítésű keverőkkel végezhető az autópálya építése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik