Belföld

Van hozzáfűznivalód? – szerencsehozó lencsét gyűjtenek

Lencsegyűjtési akciót hirdet Székesfehérvár Önkormányzata, ahhoz a régi magyar hagyományhoz kapcsolódóan, miszerint ha az új év első napján lencsét eszünk, az egészséget, bőséget, szerencsét és boldogságot hoz.

Lencsegyűjtést indít útjára Székesfehérvár Önkormányzata – ezt dr. Cser-Palkovics András polgármester jelentette be kedden délután. A 2013-as Szent István Emlékévhez kapcsolódva zacskós lencsét várnak, majd január elsején az ebből készült lencsefőzeléket szét is osztják, hogy szerencsés ünnepi esztendő köszöntsön a fehérváriakra.

„Sokféle programmal készül a város 2013-ra. Az Emlékév az élet minden területét átszövi. Csatlakoznak hozzá tudományos, kulturális, oktatási és egyházi programok, amelyek között ez a gyűjtés is helyet kapott. Szeretnénk, ha nemcsak a szervezők, hanem minden fehérvári közösen készülődne a Szent István Emlékévre, ezért egyik célunk az itt élők bevonása volt a lencse akcióval. Másrészt tudjuk, hogy ha újév napján lencsét eszünk, az szerencsét hoz. Mi az itt élő közösségekkel együtt szeretnénk szerencsések lenni és az ünnepi évet megélni. A 2013-as Emlékévben felidézzük államalapító szent királyunk emlékét és reméljük, hogy az ország figyelme is Székesfehérvárra, hazánk történelmi fővárosára irányul.” – ismertette a célokat dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Egy központi helyszínen, az Alba Plazaban található Civil Korzón helyeztek el egy zsákot, ide hozhatják a fehérváriak a lencsét. A szervezők kérik, hogy a közegészségügyi előírások miatt csak zacskós lencsét hozzanak az adományozók. A jótékonysági felhívást Szent Erzsébet napjához kapcsolódva tették közzé, január elsején pedig közös lencseevésre invitálják a fehérváriakat, hogy ez meghozza mindenki szerencséjét 2013-ra. Az összegyűlt lencséből a Magyar Honvédség főz főzeléket.

„A lencsegyűjtési akcióban hazánknak és kultúránknak több évszázados hagyományai kapcsolódnak össze. Szent Erzsébet egyik legfontosabb szentünk, az elesettek és nélkülözők segítője. Az újévi lencse hagyománya szintén régi gyökerekkel rendelkezik, a Magyar Honvédség pedig hosszú ideje kiemelt ügyként kezeli a civil lakosság megsegítését. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Összhaderőnemi Parancsnokság fölajánlotta, hogy a jótékonysági akció keretében vállalják a lencse elkészítését. Hogy mindez történelmi fővárosunkban, Székesfehérváron történik, a gyakorlati és közösségi szempontok mellett a kezdeményezés szimbolikus értékét is növeli.” mondta el Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára. 

Az Alba Plaza nemcsak a helyszínt biztosítja a gyűjtéshez, hanem segítséget is nyújt az adományozni akaróknak. Egy őstermelő, Borbás Edit szép standja fogadja az akció idején a járókelőket az ételudvar előtt. Itt a finom portékák mellett lencsét is lehet vásárolni, amit azonnal elhelyezhetnek a Civil Korzón található zsákban.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Székesfehérvár város vezetése ilyen és ehhez hasonló rendezvények kapcsán számít az Alba Plaza együttműködésére. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a lencsegyűjtés üzenete a lehető legtöbb fehérvárihoz eljusson, és az ünnepek alatt mindenki érezze, megérezze az adakozás, segítségnyújtás felemelő érzését.” – tette hozzá Vámos Zsolt igazgató.

A gyűjtéshez bárki csatlakozhat egy vagy akár több zacskó lencsével. Az adományokat december 22-éig, advent utolsó vasárnapjáig várják. Január elsején pedig főzelék készül a honvédség gulyáságyúiban az Alba Plaza előtti téren. A szervezők a fehérváriakkal közösen szeretnék elfogyasztani a szerencsehozó étket az ünnepi 2013-as Szent István Emlékév legelső napján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik