Belföld

Foltozásra kész az LMP

Pénteken választanak új embereket a hétvégén lemondott vezetők helyére. Schiffer András esélyes a frakció élére. A képviselőcsoport jelenleg is ülésezik.

Az LMP a hétvégén kétnapos kongresszust tartott Csillebércen, ott a delegáltak elutasították a csatlakozást az Együtt 2014 mozgalomhoz. Csiba Katalin szóvivő azt mondta: nemet mondtak a csatlakozásra, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitottak.

A résztvevők emellett elfogadták a párt stratégiáját is, amelyik szerint az LMP nem köt választási együttműködést a jelenlegi parlamenti pártokkal és olyan kormányban sem kíván részt venni, amelyiket Magyarország valamelyik volt miniszterelnöke vezet.

A titkos szavazások után Jávor Benedek frakcióvezető bejelentette, hogy lemond posztjáról és így döntött két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely is.

A képviselőcsoport harmadik helyettes vezetője, Mile Lajos pedig hétfőn 11 órára hívta össze a frakcióülést. A frakcióvezető-helyettes az ülés szünetében azt mondta az újságíróknak, egyelőre csak arról döntöttek: a lemondottak helyére pénteken választanak új embereket.

Mile Lajos kérdésre válaszolva közölte: továbbra is alkalmasnak tartja Schiffer Andrást a frakcióvezetőnek. Hozzátette, ő maga viszont nem készül erre a posztra.

Mile reggel még úgy nyilatkozott a Klubrádiónak: nem zárja ki, hogy az LMP csatlakozni fog az együtt 2014-hez, de előbb tárgyalniuk kell. Pontosításképp most felolvasta a kongresszus döntését, mely szerint az LMP nem kíván belépni az Együtt 2014 választási mozgalomba. A párt az elfogadott stratégia szabta keretek között folytatja a megbeszéléseket az Együtt 2014 tagszervezeteivel és képviselőivel a politikai együttműködés lehetőségeiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik