Belföld

Hódmezővásárhely készül a junior úszó Európa-bajnokságra

Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök a Hódmezővásárhelyen köszönetet mondott a város támogatásának, amelyet az olimpiai felkészülés alatt nyújtott az úszóknak.

Gyárfás Tamás egyúttal jelezte, Hódmezővásárhely 2015-ben az európai úszósport figyelmének középpontjába kerül, mivel itt rendezik a junior úszó Európa-bajnokságot. Hozzátette, a város azt tervezi, hogy az uszodát egy 25 méteres medencével is bővíti, amellyel a létesítmény már jelentős felnőtt viadalok rendezésére is alkalmassá válna.

Lázár János a sportág vezérkarának mondott köszönetet az együttműködésért, hogy a válogatott tagjai Hódmezővásárhelyet választották olimpiai felkészülésük helyszínéül.

A politikus a Miniszterelnökséget vezető államtitkári minőségében, a kormány képviselőjeként bejelentette, hogy még ebben az évben a kabinet elé kerül a TAO-körbe nem tartozó és jelentős üzleti szponzorációra nem számító, ugyanakkor rendkívül eredményes sportágak kiemelt támogatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik