Belföld

Nem jött össze időben a felnőttképzési reform

iskola(960x640)(1).jpg (szakképzés, )
iskola(960x640)(1).jpg (szakképzés, )

Szeptemberre halasztotta az új Országos Képzési Jegyzék (OKJ) bevezetését a kormány, nem készültek el a szakmai és vizsgakövetelmények.

„Az új képzések eredetileg tervezett 2013. január 1-jei indulási időpontja nem adna megfelelő felkészülési lehetőséget az új képzések indítására” – ezzel indokolta az Eduline-nak az Országos Képzési Jegyzék bevezetésének júniusra halasztását a Nemzetgazdasági Minisztérium. A késlekedés legfőbb oka, hogy az 1300-ról 632 tagúra szűkített képzési lista jelentős részéhez még nem készültek el a szakmai és vizsgakövetelmények, amelyek alapján az intézmények újraírhatnák képzési programjaikat.

Közben a felnőttképző cégek is lobbiznak az új szabályok puhításáért, nem véletlenül. Az új OKJ alaposan átformálja majd a képzési piacot: államilag elismert szakképesítések szűnnek meg, a nem iskolarendszerű képzéseken pedig többszörösére emelkedik a jelenlegi óraszám, ezzel együtt az árak is. A legtöbb cég kihasználja, hogy most még a régi szabályok szerint indíthat képzéseket – van olyan oktatási centrum, amely jelentős kedvezménnyel hirdet mérlegképes könyvelői tanfolyamokat, máshol „egyet fizet, kettőt kap” akcióval csábítják a leendő hallgatókat.

Mint írtuk, nemcsak az OKJ-lista, a felnőttképzés, hanem a felsőfokú szakképzések rendszere is átalakul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik